Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

ITTHON

felé jártunk már, amikor az ezredet mozgósították. A hallgatók rövid időn belül visszatértek az egységükhöz, ahol közülük többeket az elvonuló csapatokba osztottak be. Én is visszakerültem a balassagyarmati zászlóaljamhoz. Addigra itt is megtörtént a frontra induló tisztek névsorának és beosztásának összeállítása. Nem nagyon bánkódtam, amiért a visszamaradok közé soroltattam. Új beosztást kapva az akkor alakuló tartalék 4. század vezetését vettem át, mivel volt parancsnokom, Füles József hadnagy az elvonuló század parancsnoka lett. A mozgósított egységek elindulásukig a személyi állomány feltöltése mellett alaki és harcgyakorlatokat végeztek, a fegyverek használatát tanulták. Fontos volt a bajtársak „összeszoktatása", egymás megismerése. Kovács Rudolf őrnagy, az elvonuló zászlóalj parancsnoka, időközben megbetegedett, majd kórházba került. Az így megüresedett helyre az utolsó pillanatban Lászay János alezredest nevezték ki. Több mint egy hónapi felkészülés után a losonci 23. gyalogezred, kötelékében a balassagyarmati zászlóaljjal, Nagy Géza ezredes vezetésével, 1942. július 6-án indult a hadműveleti területre. A balassagyarmati vasútállomáson rengeteg ember, hozzátartozó búcsúztatta a katonákat, tele aggodalommal, de reménykedve mielőbbi egészséges hazatérésükben. Az itthon maradottak élete a mozgósított egységek távozása után lassan visszatért a rendes kerékvágásba. Rövid idő elteltével már csak a hozzátartozók aggodalma maradt. A mindennapi, néma terhet csupán ők érezték. Az emberek nagy része hamarosan érdektelenné vált, közvetlenül nem érezte, hogy lakhelyétől 1000-1500 km-re mi történik. A nyár folyamán hathetes gyakorlatra az elmaradt 19011904-es korosztály kiképzésben még nem részesült emberei vonultak be. A közel negyvenév körüli családapák - sokuk7