Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

A FRONTVONALBAN

új erőnek számító parancsnok az itteni fejleményeket, történteket érzékenyebben, a valóságnak megfelelőbben tudom megítélni, értékelni, mint azok a parancsnokok, akik korábban, közel fél év óta itt kint vannak. Állásba kerülésünk után, látva a helyzetünk mostoha voltát, a fokozatosan romló hangulatot, az azzal együtt járó harcérték-csökkenést, jelentéseimben ezeknek hangot adtam. Karácsony előtt a hangulat zuhanásszerűen kezdett romlani, amit, mindent megokolva, éppen csak megfelelőnek értékeltem. Emlékezetem szerint közvetlenül újév után kellő indokkal alátámasztva már „meg nem felelő"-nek értékelve mertem a jelentésemet leadni. Ez alkalommal Hárs László százados, a zászlóalj parancsnoka, magából kikelve felelősségre vont azért, hogy a hangulat megváltoztatása érdekében nem követek el semmit. Hadbírósággal történő fenyegetésére jelentésemet, ami meggyőződésem szerint az igazságot tartalmazta, kénytelen voltam visszavonni, s „megfelelő" minősítésre változtatni. Úgy látszik a hangulatjelentésünk minél magasabb parancsnoksághoz került, annál szebb, kozmetikázottabb lett, s végül a hadsereg-parancsnokság egy kifogástalan, harcra kész egységet láthatott bennünk. Mindhiába próbáltam a „vészcsengőt" nyomogatni, az idő előrehaladtával változtatásra, módosításra már nem volt mód. A következményeket vállalva, mi túlélők, ezért keservesen megfizettünk! A december hónap viszonylagos nyugodt napjai után január kezdete egyre eseménydúsabbá vált mindkét oldalon. Szerencsétlenségünkre védőállásunk az urivi hídfőben igen frekventált helyen volt. Mi tagadás, már karácsony óta némi sejtésem kezdett lenni, amely később egyre erősödött. Ismeretes volt az a tény, hogy az előttünk elterülő hídfő megszüntetése érdekében két alkalommal, augusztusban és szeptemberben, sikertelen, nagy veszteséggel járó harcokat vívtak. Magasabb parancsnokaink előrelátóan a hídfő meg30