Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

ÚTBAN A DON-KANYARHOZ

reg áttörésének híre is, és azt mesélték, hogy a Sztálingrádnál harcoló német hadsereg kezd lassan a katasztrófa felé sodródni. A németek leváltásáról mit sem sejtő, most újjászerveződött zászlóaljunk vacsoráig pihenőben volt, amely idő alatt szerencsénkre - kiosztották a téli báránybőr sapkákat. Ha mással nem, ezzel is „gazdagabbak" lettünk. Magam a váltás tényéről és idejéről nem sokkal riadóztatásunk előtt értesültem. Váltás - de hogyan és miért? Azt, amit otthon a Ludovika Akadémián erről tanultunk, vagy azt, amit erről a szabályzatunk előírt, mind-mind „sutba" kellett dobni, mivel egészen másként történt. Most azonnal váltani? Nekem is, de főképpen azoknak, akik pár órája érkeztek a zászlóaljhoz, nagyon jólesett volna egy-két nap pihenő, hisz közel kéthetes, kimerítő menet után voltunk. Még a „hó porát" sem tudtuk a lábunkról leverni. De nemcsak ránk, újonnan érkezettekre, hanem az itteniekre is ráfért volna, mivel egy nappal előbb a Sztorozsevoje községnél lévő védőállásokból érkeztek ide. De hát a parancs az parancs, amit minden körülmények közt teljesíteni kell! Váltani kellett egy olyan századdal, akiket jóformán pár órája látásból ismertem alparancsnokaim együtt. Váltás, védőállás szemrevételezése nélkül, vakon és kifejezetten sötétben, a helyszínen szerzett pillanatnyi benyomások alapján. Mindez még tetőzve -10 fokos hideggel. Csak a Hold volt olykor kegyes hozzánk és időnként egy kevés világosságot mutatott nekünk. 18