Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

ÚTBAN A DON-KANYARHOZ

ismert ruhatetves emberek. Sajnos ez hazaszállításunkig mindannyiunkat - magamat is beleértve - végigkísért. Menetelés alatt az élelmezésünk mindvégig kiváló, kalóriadús volt. Ennek köszönhető az, hogy az emberek könnyebben tudták elviselni a hideget, a hosszú menet fáradságát. Lassan közeledtünk végcélunk felé, a hosszú menetoszlopunk rövidülni kezdett. Egyes menetszázadok leszakadtak tőlünk, s önállóan, a saját ezredük felé vették útjukat. Végül mi is 12 vagy 13 napos gyalogmenet után - közben egy nap pihenőt tartva Repjevkán - Rosszoskin át Oszkinó községbe érkeztünk. Itt székelt a zászlóalj gazdasági hivatala. Nehéz, kellemetlen hófúvásos napi menet után fáradtan szállásoltunk be a házakba. Ekkor már december 5-ét írtunk. Jólesett az éjszakai pihenés. Az időjárás kint semmit sem változott, sőt, talán a leszálló köd és az erősbödő szél még zordabbá, még mostohábbá tette. A reggeli órában ilyen feltételek mellett készültünk menetünk legutolsó szakaszának megtételére. Nem messze Oszkinótól, a kb. 9 km-re levő Veszelij Hutor helységben tartózkodott a II. zászlóalj. Ide vártak bennünket. Indulásunk előtt megérkezett a Hárs László százados - jövendő zászlóaljparancsnokom - által elénk küldött ember, aki a menetszázadomat a tartalék tartózkodási helyére vezette. Kétórás nehéz, talán a legkellemetlenebb menetelés után jelentkezhettem a még otthonról jól ismert parancsnokomnál Veszelij Hutor kolhoz majorjában. Szívélyes üdvözléssel, nagy örömmel fogadott bennünket és szétosztásunkig ideiglenesen egy nagy, zárt helyiséget utalt ki számunkra. Itt pihenhettük ki a menet fáradalmait. Az embereimet magukra hagyva felkerekedtem, s az itt pihenő „öreg harcosok" között járkálva kíváncsian beszélgettem, nézegettem, kutattam régen látottak után. A most érkező szemével nézve megállapítottam magamban, hogy bizony a zászlóalj emberei erősen megfogyatkoztak. Fáradtak15