Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

ÚTBAN A DON-KANYARHOZ

ÚTBAN A DON-KANYARHOZ A legénység hat vagy hét G kocsiban, míg mi, tisztek a szerelvény közepén lévő, akkoriban a MAV-nál rendszeresített II. osztályú személyszállító vasúti kocsiban helyezkedtünk el. Fülkénként kettő tiszt és tiszti legény kapott helyet. Érsekújvárra érve a vasúti szerelvényünk hosszú kígyóvá vált, emlékezetem szerint több mint 40 vasúti kocsira növekedett. A fülkék is mind megteltek. A hozzánk csatlakozó menetszázadok hasonló létszámmal és felszereléssel rendelkeztek, mint mi. Megfelelő mennyiségű mozgókonyha is működött, melyek a szállításunk folyamán igen ízletes hazai élelemmel láttak el bennünket. A jó magyar szalonna sem hiányzott, amiről később, az első vonalban, oly sokszor álmodoztak az embereim. Érsekújvárról késő délután indultunk, így a szépséges Vág völgyéből a sötétség beálltával igencsak keveset láthattunk. Pirkadáskor már a Jablonkai-hágón kapaszkodtunk felfelé a Lengyel Protektorátus területén. Innen Varsó irányában lassan a Kárpátok bércei is eltűntek. Megközelítve a lengyel fővárost, hirtelen keleti irányba fordultunk Breszt és Minszk felé. Szmolenszket elhagyva Brjanszkba szerencsésen, minden baj nélkül megérkeztünk. Már november közepén is túl jártunk. Egyre hűvösebbé vált az idő, különösen itt, a nagy orosz síkságon. Az első hó is lehullott. Ez kellemetlen volt, mert vasúti kocsink fűtését semmilyen körülmények között sem lehetett megoldani. Valamennyiünkre egyre több ruhadarab került, annak ellenére, hogy Bányai Miklós tiszti legényem - aki civilben erdész volt - mindent elkövetett a hideg 10