Tóth Tamás: Nagy Iván iratai - Nagy Iván Könyvek 13. (Balassagyarmat, 2003)
Bevezető
tetésével az ott lévő iratok is egységesen az R 283. törzszám alá kerültek. Az iratok jelenleg is 5 csomóba rendezve kutathatók. Az első rendezést még minden bizonnyal maga Nagy Iván végezte - erről feljegyzései tanúskodnak -, az eredeti renden csak keveset változtattak. Tartalmazza Nagy Iván és családtagjai személyes iratait, a közelebbi és távolabbi rokon családok irattöredékeit és a Csató Mária felmenőire vonatkozó dokumentumokat. Nógrádi vonatkozásait tekintve kiemelkedik a gyűjteményből Nagy Iván hagyatéka, mely a tudós személyes iratait, tanulmányával kapcsolatos bizonyítványait, úti okmányait, ügyvédi iratait, egyetemi könyvtári állásának dokumentumait, a tudományos működésével kapcsolatos iratokat, nógrádi közéleti szereplésének forrásait, hozzá intézett, mintegy két tucat személytől (közöttük Arany János akadémiai főtitkártól) származó levelet és a horpácsi birtokra vonatkozó évrendezett iratokat foglal magában. Azonban ugyanígy fontosak - főként a nógrádi kutatók számára - családtagjainak iratai is. Mindenekelőtt apjának, Nagy Ferencnek hagyatéka, melynek különösen levélgyűjteménye jelentős (pl. tartalmazza az 1828ban nógrádi monográfiát kiadó Mocsáry Antal 1821-23-ban hozzá írott leveleit is). Az iratok másik részét ma az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi. Ebben az anyagban foként Nagy Iván tudományos dolgozatainak kéziratai, az általa gyűjtött más kéziratok és a hozzá intézett levelek tekintélyes mennyisége található. Ez utóbbiakat a Levelestárba tagolták be. Az átadási jegyzék szerint 1908-ban 44 kötetnyi rendkívül értékes kézirat került Budapestre. A kötetek többnyire maguk is több kéziratból álltak. Ugyanilyen jelentős a majd félezer levélíró Nagy Ivánhoz (töredékében másokhoz) írt levélgyűjteménye. Tekintélyes - Nagy Ivánra vonatkozó - anyagot őriz az Akadémia könyvtárának kézirattára is. Arcképe mellett itt találhatók népdalgyűjtései, melyeket az Erdélyi Jánosféle gyűjteménybe küldött az 1840-es évek második felében. Ugyancsak itt őrzik családtörténeti főművének egyik sorozatát, melyben kézírással az egyes adatokat javította, kiegészítette. Az Akadémia megőrizte Márki Sándorhoz, Szilárdy Áronhoz, id. Szinnyei Józsefhez, Toldy Ferenchez és Ráth Károlyhoz írott leveleit. A RAL-gyűjtemény pedig 1852-től őrzi az Akadémiával folytatott levelezését. 1 4 A széttöredezett irategyüttest majdan „egyesítő" virtuális fond összeállításához kívántunk hozzájárulni ezzel a segédlettel. Összefogva egy tudós irathagyatékának maradékát, még ha a fentiekből látható is, hogy a fond anyagának eredetét illetően sok kérdés vár válaszra. A helynévmutatóban, ha az adott település a történelmi Nógrád (vár)megyén kívül található, jelöltük megyebeli elhelyezkedését. Ha nem a mai Magyarország területén fekszik, akkor zárójelben közöltük jelenlegi elnevezését, megjelölve mellette az országnevet is. Az egyes állagokon, tételeken belül az iratok nagyobb részben kronológiai rendben vannak. A „D" állagban - az egyes családoknál - előfordul ettől eltérő csoportosítás is. Mivel egy-egy család iratanyaga könnyen áttekinthető, ezen nem változtattunk. A családok előneveit a családnév után, zárójelben közöltük. Több irat tartalmi kivonatát annak hátoldalára még Nagy Iván vezette rá. Az onnét vett idézetek esetében csak a mutatóban alkalmaztuk a zárójeles jelölést. 3 4 Tyekvicska Árpád: Nagy Iván történeti tárgyú kéziratos munkái. In: Nagy Iván emlékezete. Szerk.: Tyekvicska Árpád. Balassagyarmat, 2000, 154-167. p. (Idézet: 156-159. p.) 13