Civitas fortissima. Balassagyarmat története írásban és képekben - Nagy Iván Könyvek 12. (Balassagyarmat, 2002)
ÍRÁSOK KÉPEK TÖRTÉNETEK Balassagyarmat évszázadai
Niedermann Imre vármegyei levéltáros — kutatásai nyomán — a Nógrádi Hírlapban így idézte fel a balassagyarmatiak 1745-ös ünneplését: „Teljes fénnyel ünnepelte meg Gyarmat mezővárosa a Szent Márk napot, az általános céhünnepet, mikor a körmenetre az egész város kivonult. Zászlók alatt mentek a mesterek és legények a céhzászlóikat a fiatal mesterek vitték előttük. Városunk akkor még nagyobbrészt agrárjellegű hely volt, s az iparosok mindegyikének megvolt a maga földecskéje, aminek termésére áldást kérni el nem mulasztotta volna. Az uradalom emberei pedig éppen kötelességüknek ismerték, hogy részt kérjenek az ünnepségekből. Hajnalban 'örömest lőttének'. Ez a mozsarazáspár évtized előtt még dívott a nógrádi községekben. Abban az időben ilyenkor egész nap pazarolták a puskaport, ezen az ünnepen pedig a gyarmati pattantyúsok' meg pontosan száztíz fontot fogyasztottak el belőle. Jókora borravalót is kaptak érte, mint akkoriban szemérmesen nevezték 'discretio'-t, összesen tizenkét forintot, sőt 'az érette, mellette történt költség' kitett százkét forint hatvan krajcárt. Úgyszólván az előirányzott költségek negyedrészét eldurrogtatták. A hajnali mozsarazás után kezdődött a húsosztás a szegénynép és a cselédség részére. Már korán kezdték, hogy ezek is részesedje nek az ünnepben, persze ők a díszebédre nem jutottak be. Hanem, aki érte jött, annak adtak húst és kenyeret. Kilencvennyolc porció kenyeret osztottak ki és kilencvenhét font húst. A cselédségnek házhoz hordták, hogy ne veszítsenek munkaidőt miatta ... Délben követ kezett az ünnepi lakoma, amelyhez nyolcvan poharat vásároltak. Valószínűleg csak ennyi hi ányzott a készletből, mert az elfogyasztott quantumból ítélve, sokkal többen voltak az ebéden, mint nyolcvanan ... Asztaláldás után evéshez ültek. Meg lehet állapítani, hogy elődeink egészen jól értettek a fehér asztal örömeihez, s nem is mondható kevésnek, amit bekebeleztek. Csak tehénhúsból kétszázhetvenöt fontnyi fogyott el. Megettek azonkívül két borjút — egyenkint két forintosat, - tizenegy bárányt (á 50 krajcár), két darab négyforintos őzet, huszonkettő császármadarat, hat vadkacsát és tizenegy foglyot. Az árakból látnivaló, mihez jutottak a városban könnyen és mi volt a becsesebb ennivaló. Meg az is kitetszik az ételekből, hogy nem egyforma rendű—rangú emberek ültek egy asztalnál. Nem mindenkinek kínáltak mindenből. Elköltöttek mindezek mellett hatvannégy tyúkot, tizenkét nyulat, tizennyolc ludat, huszonnégy kacsát, tizenöt kappant és tíz darab sütnivaló malacot. Alighanem derülni fog, aki olvassa, hogy a malac harminc krajcárba került, a tyúkért csak tizet fizettek, lúdért húszat és a kacsáért darabonkint tizenöt krajcárt. Ha mind a város területéről - a gróf Zichy uradalommal együtt értve - került ki. Elhasználtak az ebédhez százhuszonhat font szalonnát, száztíz font írós vajat, nyolcszáz tojást. Elszomorítóm háziasszonyaink szívét, ha leírom, hogy a szalonna kilóban számítva negyven krajcár volt, a vaj meg harminc, a nyolcszáz tojás pedig összesen négy forint kilencvenbe került. Négy kila kenyérliszt is kellett, két forintjával és két kila mundilaszt négy forintjával. Egy kila körülbelül negyvenöt kilógrammnak felelne meg. Ha hozzá veszszük ezeket: citrom, pótnarancs, nádméz, malosa, apró szőlő, piskóta, fűszerszám s más egyéb boltbeli eszköz — az áruk összesen 38,16 1/2 forintot tett ki - határozottan jól étkeztek a régi gyarmatiak. Legalábbis, amikor a város fizette. A 'muzsikusok ', szakácsok külön nagy borravalót kaptak, s a jegyzék lezáródik ezzel a mulatságos tétellel: futkározással okozott költség tizenhat forint hetvenöt krajcár. ' Ámde a csúnyábbik rész a legvégén következik. A lakoma végén mindent átnéztek és kiderült, hogy elveszett egy három és fél latos üstkanál, egy nagy sótartó, négy pár kés, kilenc asztalkendő, három tányér és egy cintányér. "
