Civitas fortissima. Balassagyarmat története írásban és képekben - Nagy Iván Könyvek 12. (Balassagyarmat, 2002)

ÍRÁSOK KÉPEK TÖRTÉNETEK Balassagyarmat évszázadai

A Az Evangélikus Férfiak és Ifjak Szövetkezeiének zászlóavatása 1905. július 9-én. T Az evangélikus presbitérium tagjai 1927. április 18-án, a templom új harangjai előtt. Középen Sztranyavszy Géza főfelügyelő, mellette balról Rákóczi István felügyelő, jobbról Kardos Gyula főesperes. A A Szent Jobb Balassagyarmaton 1939 májusában. • Szabadtéri mise a kórházban, az 1930-as években. T A felvétel a Nagy Mihály utca (ma Kossuth Lajos utca) elején, az evangélikus püspöki hiva­tal előtt készült az 1938 júniusában megtartott úrnapi körmeneten. A képen a Katolikus Leány klub, hátrább a Katolikus Legényegylet tagjai zászlójukkal, majd a Ró­zsafüzér Társulat tagjai, ugyancsak zászlójuk alatt. gyülekezeti élet is, mely csak a hetvenes években kezdett feléledni. • Az evangélikus egy­ház újkori történetének kiemelkedő alakja volt Baltik Frigyes, akit LiDtószentmiklósról hívtak meg lelkésznek 1895-ben, és aki 24 éven át állt a gyülekezet élén. Püspöke volt a Dunáninne­ni evangélikus egyházkerületnek, iskolaépítőként is számon tartjuk. Halála után az ő helyét vette át az addigi segédlelkész, Kardos Gyula, akit 1942­ben választottak püspökké. Ő negyvenéves jubile­umának évében, 1943-ban hunyt el Balassagyar­maton. Javaslatára vált városunk állandó püspöki székhellyé. Utóda Kuthy Dezső püspök volt, akit Szabó József követett 1948-ban - az evangélikus iskola államosításának évében. Végül 1952-ben megszűnt a Du­náninneni Egyház­kerület, két év múl­va államosították a püspöki székház fél­kész építményét is. Hiába próbált meg mindent az új püs­pök az egyházi ingatlanok megtartására, az Igaz­ságügyi Minisztériumhoz benyújtott fellebbezésére még csak választ sem kapott. Szabó József nem­csak a lelkészi pályán teljesítette feladatát, de mint Madách-kutató is hírnevet szerzett. Emlékét ma utca és emléktábla őrzi Balassagyarmaton. • „Nem is igazi gyarmati az, akit nem az Imády ke-

Next

/
Thumbnails
Contents