„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„IDENTITÁS, TÉR ÉS TÁRSADALOM” – A HATÁRVÁLTOZÁSOK REGIONÁLIS HATÁSAI - Mohos Mária: A határ elválasztó és összekapcsoló szerepe a magyar–szlovén határszakaszon

jánháza körjegyzőségi székhely lett, s a belső-hetési falvakon kívül hozzá tartozott Göntérháza, Lendvahídvég és Radamos. Ezt a körjegyzőséget az újra működő Alsólendvai járáshoz csatolták. A települések közötti kapcsolatok szempontjából negatív döntés volt Szíjártóháza és Zalaszombatfa más-más körjegyzőségbe sorolása, hiszen a két falu több évszázada szoros kapcsolatban volt, iskolájukat is közösen építették és működtették.

14 A második világháború után Jugoszláviában az 1960-as évek elejéig a korábbi közigazgatási rendszer volt érvényben. A jugoszláv Önigazgatási modell megteremtése az önigazgatási egységek teljes önállóságát jelentette, az állam és a települések közé nem iktatódtak további szintek - megye, járás -, az önkormányzatok önálló gazdálkodást folytattak. A volt Alsólendvai járás területén 1963-ban alakult meg Lendva (Lendava) község, amelyhez a központon kívül még 34 település tartozott. A települések közül 17 falu többségében magyar, a másik 17 döntően szlovén népességű, Lendva lakói egyharmad arányban magyarok, kétharmad arányban szlovének és „jugoszlávok" voltak.

15 A Lendva községhez tartozó településeken 1920 után lényeges nyelvi-etnikai arányváltozások zajlottak le. Az 1910-es, még a Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal által elvégzett népszámlálás adataiból kiindulva a magyar többségű falvakban a népesség 90%-a magyar, 8,5%-a szlovén és 1%-a egyéb anyanyelvű volt. Részben az asszimiláció, részben a betelepítések és az állami hivatalnokok cseréje miatt már 1921-ben jelentős a szlovén anyanyelvűek arányának növekedése a magyar többségű településekben. A következő népszámlálás drasztikus változásokat mutat, ugyanis az 1920-as években a felosztott Esterházy-birtokokon szlovén telepes falvakat hoztak létre. A magyarokat azzal ösztönözték hovatartozásuk megváltoztatására, hogy földet ígértek nekik, amelyet azután nem kaptak meg. Ezért, és a magyar államhoz való tartozás miatt 1941-re visszaállt a húsz évvel korábbi anyanyelvi arány. A második világháború után a magyar népesség nagyarányú csökkenése figyelhető meg, az utolsó népszámlálás időpontjában már kisebbségben voltak a szlovén és egyéb anyanyelvűekkel szemben. Az utolsó évtizedekben az ipari munkahelyek miatti szlovén és egyéb - horvát, szerb, bosnyák - bevándorlás, valamint a magyarok nagyarányú külföldi munkavállalása következtében csökkent a magyarság aránya. A szlovén többségű falvakban - elsősorban az asszimiláció és a magyarok elvándorlása miatt - 15%-ról 1% alá süllyedt a magyar anyanyelvűek aránya. A külső-hetési falvakban 1931-ben a földhöz jutás reményében részben a XVIII. században betelepített szlovének (vendek) leszármazottai, részben a magyarok is szlovénnak vallották magukat, így ezekben a településekben is szlovén többség alakult ki. Tíz évvel később visszaállt az 1910-es állapot. Az 1953-as népszámláláskor Göntérházán és Radamoson 90% feletti, Zsitkócon 80%, Kámaházán 44% a magyar anyanyelvűek aránya. Az utolsó évtizedben a Lendva községhez tartozó falvakban csaknem változatlan a magyarok hányada, amely 14 Tantalics Béla: Zalaszombatfa története. Lenti, 1997. 15 Kovács Attila: A lendvavidéki magyarság a demográfiai adatok tükrében. Pécs, 1997. 555