„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„IDENTITÁS, TÉR ÉS TÁRSADALOM” – A HATÁRVÁLTOZÁSOK REGIONÁLIS HATÁSAI - Hornyák Árpád: A Bácska határainak változása 1919–1920-ban

1. A békekonferencia Amikor tehát 1919. január 18-án a békekonferencia megkezdte munkáját, a szerb katonaság megszállása alatt tartotta az egész majdani Vajdaságot, sőt még többet is annál, és az ott élő lakosság a „wilsonizmus" zászlaja alatt már ki is mondta csatlakozását Szerbiához; a Vajdaság sorsa lényegét tekintve eldőlt. Jugoszlávia Párizsban az északi határ tekintetében csak korrekciókat kívánt - a Bácska esetében még azt sem -, illetve a már elfoglalt és „ideiglenesen" megszállt területeknek de jure a délszláv királysághoz csatolását. Erre meg is volt minden esélye, mivel a nagyhatalmak maguk is úgy vélték, hogy követeléseik nagy részben jogosak. így a Vajdaság - s benne a Bácska - Jugoszláviának ítélése sem képezte vita tárgyát a békekonferencián. Mint azt Stanoje Stanojevic, a Párizsban működő jugoszláv békedelegáció egyik szakértője megjegyezte, „... mi a Vajdaságot lényegében véve nagyon könnyen megkaptuk, minden különösebb aggodalom és harc nélkül, csak a Vajdaság egyes területeinek kiterjedéséről volt vita. A harc Kelet-Bánát, Északnyugat-Bácska és Észak-Baranya, azaz Temesvár, Baja és Pécs megszerzéséért folyt. Az azonban már a kezdet kezdetén biztos volt, hogy meg fogjuk kapni a Bánát jelentős részét, szinte az egész Bácskát és Baranya egy részét."

8 Nem kétséges, hogy a visszaemlékező szakértő azért lehetett ilyen nyugodt, mint azt emlékezésében állítja, mert a szóban forgó területek ténylegesen már az új délszláv államhoz tartoztak, és a konferenciától csak azok jóváhagyását kívánták. Ennek ellenére azt kell mondanunk, hogy bár egészét tekintve helytálló Stanojevié megállapítása, az ő esetében is igaz a mondás: az idő mindent megszépít. Ugyanis 1919 februárjában-márciusában az általa említett részletkérdések kedvezőtlen döntések esetén fél Bácskától fosztották volna meg az Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot. Február elején a délszláv állam békekonferencián részt vevő külügyminisztere, Trumbic, még olyan hírekről számolt be, mely szerint az Szerb-Horvát-Szlovén Királyság nem fogja megkapni Nagykikindát, és ebből kifolyólag veszélyben forog Szabadka, sőt Zombor megszerzése is.

9 A délszláv külügyminiszter értesüléseit más forrásból a békedelegáció másik horvát tagja is megerősítette, mondván, elképzelhető, hogy a határt Belgrádtól keletre, következtetésképpen vélhetően északra is 80-100 kilométerre fogják megvonni.

10 A délszláv delegáció tehát aggódott amiatt, hogy nem sikerül megtartaniuk a már megszállt területeket annak ellenére, hogy az angol és az amerikai szakértők, Allan Leeper és Douglas W. Johnson, nagyfokú jóindulatot tanúsítottak irántuk, és gyakorlatilag felkészítették őket a „nagyok" előtti meghallgatásra.

11 8 Stanojevic, Stanoje: Vojvodina na konferenciji mira. In: Letopis Matice srpske, Knjiga 300. Za godine 1914-1921. 83. 9 Zapísnici sa sednica delegacije Kraljevine SHS na Konferenciji mira u Parizu 1919—1920. Priredili Krizman Bogdan i Bogumü Hrabak. Beograd, 1960, 45. io Uo. 11 „Leeper és Johnson úr nagy, mondhatni döntő szerepet játszottak abban, hogy Vajdaság kérdésében ránk nézve - véleményem szerint - szinte teljes mértékben kielégítő döntés született." Stanojevic, Stanoje: i. m. 85. 530