„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„IDENTITÁS, TÉR ÉS TÁRSADALOM” – A HATÁRVÁLTOZÁSOK REGIONÁLIS HATÁSAI - Eke Pálné Zamárdi Ilona: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei határváltozások és hatásuk a megye gazdaságára és társadalmára

számtalan több is létezett. A török kiűzése után a feudális viszonyok ismételt megszilárdulása a XVIII. században a mezővárosok fejlődésének új szakaszát hozta. A történeti irodalom szerint Magyarországon minden 20-25 falura jutott egy mezőváros. Az 1. táblázat adatai alapján könnyen kiszámítható, hogy Szabolcsban 15, Szatmárban 8 falura jutott egy-egy mezőváros, s csak Beregben azonos az országossal az arány. A 41 mezővárosból a mai megyeterületen 17 funkcionált. Orosz István kutatásai szerint Szabolcs és Szatmár különleges terepe volt a mezővárosi fejlődésnek.

12 A mai megyeterületre esők közül csupán Tiszalök tartozott az alföldi mezővárosok zömét kitevő nagy állattartók sorába. A többi a következő típusok valamelyikébe tartozott: - Vár, erődítmény mellettiek: Nagyecsed, Kalló, Csenger. A várak, erődítmények szerepe később elenyészett a többi központi szerepkör mellett. - Specializálódott iparral rendelkezők, mint pl. Matolcs, amelyet „Szűr Szabók, Csapó és Guba Takácsok, valamint szövők..." laktak, de a speciális ipari tevékenységet csak a mezőgazdasági munkák szünetelése idején végezték. - A legtöbb mezőváros az árucserében kiemelkedő szerepet játszó, vásártartási joggal rendelkező település volt. Az országos vásárokat tartók között ott találjuk Nyírbátort, Mátészalkát, Kisvárdát, Jánkot, de főként Nagykárolyt. - Jól értékesíthető mezőgazdasági termék termelésére specializálódott Csenger, Fehérgyarmat, Jánk (dohány), Tarpa (cseresznye). A mezővárosok többsége a mezővárosi rangot és jogállást biztosító vásártartás privilégiumát már a XIV-XV. század során megszerezte: Nyírbátor 1330-ban, Fehérgyarmat 1418-ban, Csenger 1429-ben, Nagyecsed 1490-ben, Mátészalka 1498ban, Jánk 1416-ban, Kisvárda 1453-ban, de a többi is a XVTI-XVIII. század során. A legkisebb területű Bereg vármegyét ülik meg legsűrűbben a falvak, azonban itt számlálnak azok a legkevesebb lakost is: négy, ezer főnél népesebb kivételével valamennyi a törpe- és aprófalu nagyságkategóriájába tartozik, sőt a falvak bő harmadának lakosságszáma még a kétszáz főt sem éri el. Ugyanez mondható a mezővárosokról is, amelyek csak e kis lélekszámú településekkel telehintett vidéken számítanak népesebb helységeknek. A legnépesebb Munkács csupán 3223 lakost, az utána következő Beregszász pedig 3009 főt számlált, de pl. Vásárosnamény tizedannyit, mint ma: 802 főt. Bereg és Szatmár kis lélekszámú, túlnyomó többségében középkori eredetű helységei a felszíni viszonyokhoz igazodva, a hegyvidékek síkság felé néző szűk völgyeiben s az alföldi részek árvízjárta területeinek szárazulatain fejlődtek ki. Határuk növelésére a vízrendezési munkálatok XIX. századi befejezéséig nem nyílt mód. Szabolcs a másik két megyétől eltérő településhálózati karakterét a török hódoltság időszakának köszönhette: nyugati felében elpusztultak a középkori falvak, de többi területén is megritkult a településállomány. A XVIII. században újratelepített Nyíregyháza Fényes Elek számbavételekor már tízezernél több lakossal a vármegye legnépesebb helysége volt, túlszárnyalva a székhelyet, Nagy12 Orosz István: Mezővárosi fejlődés Északkelet-Tiszántúlon a késői feudalizmus korában. In: Ács Zoltán (szerk): Tanulmányok Kisvárda történetéből. Kisvárda, 1983. 445