„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„IDENTITÁS, TÉR ÉS TÁRSADALOM” – A HATÁRVÁLTOZÁSOK REGIONÁLIS HATÁSAI - Kánya József: Erdély regionális fejlődése a XX. században

tételek (a mai standardhoz viszonyítva): a közutak állapota itt a legrosszabb szinte az egész országban, a vasüti transzverzális vonalak hiányoznak, ennek következtében a szállítási költségek jelentősek, a régió természeti adottságai nincsenek megfelelően kihasználva (gondolok itt elsősorban a turizmusra), az agrárágazat, a kis- és középvállalkozások akut tőkehiánnyal küszködnek, a természeti kincsek terén pedig pl. rablógazdálkodás szintjén folyik a fakitermelés. Ez már a századfordulón sem zajlott ésszerű keretek között, csak abban az időben a mai technikai feltételekhez képest nem tudtak oly mértékben nagyüzemi kitermelést folytatni. Az ipari tevékenységre jellemző a korszerű technológia hiánya. Az egyetemi központok szívóhatása következtében nem beszélhetünk a K+F szolgáltatások jelenlétéről. Jelen pillanatban is jellemző a lakosság nagy részére a kétlakiság (városon lakik és szabadidejében gazdálkodik, avagy vidéken lakik, a városban dolgozik és otthon gazdálkodik), elsősorban egzisztenciális okok miatt. Minden negatívum ellenére a piacgazdaság kialakítása, a magánosítás, valamint a helyi önkormányzati rendszer növelte a régió önállóságát. A folyamatban levő gazdasági szerkezetváltás a visszatérés jeleit mutatja az organikus fejlődés irányába. Az utóbbi tíz évben a térségben megjelentek húzóágazatok: elsősorban az élelmiszeripar (a „csíki sör" - bére ciuc - már fogalommá vált az országban, jelenleg országos szinten a legnagyobb értékesítéssel rendelkezik, az ásványvízexport dinamikusan fejlődik, malomipar), készruhagyártás, fakitermelés. A nehézipar és a gépgyártás válságban van, de szerencsés módon a térségre nem jellemző a nagyipari konglomerátumok jelenléte a balánbányai rézbánya és a szentegyházai vaskohó kivételével. (Ezek esetében kis létszámú közösségekről van szó, nem jelentenek olyan nagy problémát a régió foglalkoztatási szerkezetében, mint pl. a Zsil völgye) A dezindusztrializáció és a reindusztrializáció viszonylag zökkenőmentesebben zajlik, mint az ország többi területein. A munkaerő-fölösleget felszívja a szolgáltató szektor és a mezőgazdaság. Ez utóbbi esetében egy kényszerhelyzetről beszélhetünk. Városon sokan munkanélkülivé váltak, falun visszakapták a földeket és jobb híján hazaköltöztek gazdálkodni. Tehát a falvakban a magánosítás elindította a farmergazdálkodást. Ezek a gazdaságok azonban a parcellás művelés, a tőke és a szakértelem hiánya miatt archaikus gazdálkodást folytatnak, az önfenntartó gazdálkodás - és nem az árutermelés - a jellemző rájuk. Alternatívát jelent napjainkban a külföldi munkavállalás, habár az utóbbi években a folyamat stagnál. A státustörvény érvénybelépése valószínűleg újra felerősíti ezt a tendenciát. Az utóbbi tíz év gyakorlata kialakított egy sajátos helyzetet, úgy is fogalmazhatunk, hogy egy folyamatot. A székelyföldi munkanélküliség indukálta a Magyarországon végzett vendégmunkát, amely olyan méreteket öltött, hogy egy egész logisztikai infrastruktúra épült rá. Ezeket az embereket el kellett juttatni a célállomáshoz, amely kezdetben vasúton történt, de ahogy a vasúti személyszállítás díja emelkedett, úgy alakult ki a kereslet az autóbusszal való utazás iránt, ezáltal elindítva egy konjunktúrát, amely napjainkban is tart. A vendégmunkások tíz év alatt a havi hazautazással megfinanszírozták az utaztató cégeket, amelyek most már nagyjából lefedik a piacot, mivel hatalmas és a célnak megfelelő, jó minőségű járműállománnyal rendelkeznek. Manapság az átlag székely embernek nem jelent ne345