„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„IDENTITÁS, TÉR ÉS TÁRSADALOM” – A HATÁRVÁLTOZÁSOK REGIONÁLIS HATÁSAI - Kánya József: Erdély regionális fejlődése a XX. században

elhagyták Észak-Erdélyt, ugyanakkor a Romániánál hagyott Dél-Erdélyből nagyjából 100 ezer magyar költözött át magyar felségterületre. A második bécsi döntés sok dél-erdélyi város magyarságának arányát csökkentette. Észak-Erdélyben ezzel szemben a délről menekülők, a nemzeti öntudatot váltók, valamint a zsidóság magyarként való újabb besorolása a városokban a magyarság javára billentették a mérleg nyelvét. 1941-ben Kolozsvárnak 86,5%-a, Nagyváradnak 91,8%-a, Szatmárnémetinek 92,8%-a volt magyar lakos. A második világháborút lezáró párizsi békeszerződés előtt több terv is született Erdély újabb határainak megállapítására, végül a trianoni diktátum ÉszakErdélyt visszacsatolta Romániához. A kétszeri uralomváltás vesztesége kb. 125 ezer főnyi magyar, akik már nem tértek vissza többé Erdélybe. Az elmenekült magyarok mellett a városokból sokan telepedtek ki vidékre. Az újabb román uralom alatt visszatértek a régi román lakosok, és újabb betelepülők is érkeztek. Ennek tudható be, hogy az 1948-as népszámlálás alkalmával - a történelem folyamán először - Erdély városaiban a románok 51,2%-os többséget értek el. A hatalom konszolidációja után, az ötvenes évek elején elindult Erdélyben is az erőltetett szocialista iparosítás, melynek következtében 1977-ben a népszámlálás már 70,7%-os román többséget mutatott ki a nagyvárosokban. Az egyetlen székelyföldi nagyváros, Marosvásárhely őrizte meg 63%-os magyar többségét, Nagyváradon (44,3%), Kolozsváron (32,8%), Szatmárnémetiben (46%) kisebbségbe került a magyarság; Aradon 20%-ra, Brassóban 13,5%-ra, Temesváron 13,7%-ra csökkent az arányuk. Az 1989-es kelet-európai „forradalmak", majd a Szovjetunió felbomlása lehetővé tették, hogy a térségben elhelyezkedő országok is, a korábbi gyakorlattól eltérően, saját útjukra lépjenek, úgy ideológiai, mint gazdasági, politikai szempontból. Minden kelet-európai országban a nemzeti sajátosságoknak megfelelően lezajlott a rendszerváltás, véres vagy kevésbé véresebb formában, attól függően, hogy milyen típusú és mennyire erős volt a központi hatalom. A romániai „rendszerváltás" azonban teljesen új helyzet elé állította az országot belpolitikai, külpolitikai, gazdasági és társadalmi szempontból is. A korábban egy központi tervezésre épülő gazdaságot kellett átalakítani liberális piacgazdasággá, valamint egy konformista társadalmat egy alulról építkező, önszerveződő civil társadalommá. Külpolitikailag az ország légüres térbe került. A rendszerváltást követő kezdeti eufória után jelentkeztek a problémák, amelyeket a kommunista diktatúrát követő posztkommunista kormányzat nem tudott, esetenként nem is akart megoldani, mert ez jobban megfelelt politikai céljainak. A stagnálás és a problémáknak a szőnyeg alá seprése oda vezetett el, hogy Románia rendkívül eladósodott, annak ellenére, hogy a „forradalom" pillanatában az ország korábbi jelentős külföldi adóssága törlesztve volt. Tehát egy megfelelő, demokratikus kormánnyal Románia a nulláról indulhatott volna, de sajnálatos módon az első, „demokratikusan" választott kormány saját hatalomépítésével és pozíciójának a javításával volt elfoglalva. A rendszerváltás után nemcsak a gazdasági problémák, hanem a kommunizmus alatt elfojtott interetnikus konfliktusok is felerősödtek, amelyet nemcsak a nacionalista pártok, szervezetek szítottak, hanem a kormányzat is felhasznált ar338