„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„EGY TÉRSÉG, AHOL A HATÁR ELVÁLASZT...” – A SZLOVÁK–MAGYAR HATÁR KIALAKULÁSA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI - Marián Hronský: A második demarkációs vonal, valamint az 1919. június 12-ei szlovák–magyar végleges határ a cseh–szlovák javaslatok és követelések tükrében

négy napon belül haladéktalanul vonuljanak vissza a kijelölt határokra, ellenkező esetben az antant és a szövetséges hatalmak végső eszközökhöz folyamodnak.

33 Végül, további halogatások, katonai és diplomáciai lépések után, a magyar Vörös Hadsereg csapatai július 4-én 23 óra 59 percig visszavonultak Szlovákiából a kijelölt határ mögé, és a cseh-szlovák egységek 1919. július 7-ig befejezték a teljes csapatáthelyezést a kijelölt vonalra. Az 1919. június 12-ei szlovák-magyar végleges határt jóváhagyta a Csehszlovák Köztársaság 1919. november 7-i nemzetgyűlése, és néhány kisebb kiigazítással átvették a trianoni békeszerződés 27. cikkelyébe is. Természetes, hogy a végleges határ nem váltotta valóra a cseh-szlovák fél valamennyi elképzelését és törekvését, mert csak kevéssé különbözött az első demarkációs vonaltól. A legnagyobb elégedetlenség a cseh-szlovák követelések maximum változatának hívei között uralkodott a Cseh-Szlovák Köztársaság és Magyarország közti úgynevezett stratégiailag előnyös déli határ tekintetében. Ezt konkrétan a katonák számára Rudolf Kalhous alezredes már 1919. július 4-én nagyon nyíltan kifejezésre juttatta a cseh-szlovák Honvédelmi Minisztérium elnöksége sajtóosztályának közleményében: „Talán senki sem várta nálunk, katonáknál feszültebben Szlovákia déli határának megállapítását. A békekonferencia döntése csalódást okozott, mivel a megállapított határ nem felel meg küldöttségünk legszerényebb követelésének sem." Kritikus elemzését eléggé patetikusan fejezte be: „Világosan látjuk, hogy a magyar bolsevik hadsereg nemcsak minket, hanem a Négyek Tanácsát is legyőzte/'

34 Ha katonai szempontból Kolhous említett kritikus elemzésének volt is racionális alapja, politikai szempontból vádaskodásai a Legfelsőbb Tanáccsal szemben elsietettek voltak. Figyelmen kívül hagyta azt a tényt is, hogy a közép-európai új államok határai valóban nagy problémát jelentettek, nemcsak politikailag, de tudományosan is. Ugyanakkor az előzetes béketárgyalások anyagainak alaposabb tanulmányozása azt igazolja, hogy az antantküldöttek és -szakértők tájékozottabbak voltak Közép-Európa problémáinak érdemi részeiről, mint azt pl. a cseh-szlovák oldalon Kalhous vagy Masaryk gondolta, vagy amint azt a másik félnek a békeszerződésekkel és az első világháború utáni békerendezéssel szembeni elutasításai is igazolták. A békekonferencia előkészítő bizottságaiban a Szlovákia és Magyarország közti határok problematikáját is rendkívül részletesen és gondosan tanulmányozták, tekintettel mind a lakosság nemzetiségi összetételére, mind a gazdaságra, a földrajzra, a közlekedésre és a stratégiára. Összességében megállapíthatjuk, hogy a tárgyalásoknak ebben az első szakaszában a határok megállapítása a kölcsönös konszenzus érdekében tett nagyhatalmi erőfeszítések eredménye volt, és többnyire az a valódi érdek dominált, hogy egyenjogú népek és nemzeti kisebbségek szabadon, békésen éljenek együtt Európának ezen a területén. 33 HL, Prága, FKM, 1. d., A - Külön kezelt iratok, I. osztály, ül. cs., 3-6. sz. 34 HL, Nagyszombat, Országos Katonai Parancsnokság, Pozsony, Elnökség, 1919, 7. d., 3-217-4/38. sz. 198