„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„EGY TÉRSÉG, AHOL A HATÁR ELVÁLASZT...” – A SZLOVÁK–MAGYAR HATÁR KIALAKULÁSA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI - Szarka László: A szlovák autonómia alternatívája 1918 őszén

gyár békepolitika egyik centrális követelése éppen a plebiszcitum elve minél szélesebb körű alkalmazásának előírása volt. Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a szlovákkérdésnek Magyarországon - de az első Csehszlovák Köztársaságon belül is - a nemzeti autonómia biztosításával való megoldása 1918 őszén három ok miatt bizonyult esélytelen megoldási koncepciónak. Egyrészt a Károlyi-kormány autonómia-politikája nem volt eléggé átgondolt és átütő, szlovák részről nem sikerült meghatározó politikusokat megnyerni az elképzeléshez, a nemzetközi támogatottságot pedig teljes mértékben nélkülözte. Másrészt a szlovák autonóm terület, az úgynevezett „Tót Impérium" déli határainak etnográfiai kijelölése, a Bartha-Hodza-féle december 6-i demarkációs vonal elméletileg kielégíthette volna a nyelvhatárokban gondolkodó szlovák elitet, de a regionális középhatalmi ambíciókkal fellépő Csehszlovákia számára már semmiképpen sem volt elégséges. Szlovákia - Bene§ közbelépésére az antant (pontosabban Pichon francia külügyminiszter) által kijelölt - „történeti határai", illetve az ezeket garantáló demarkációs vonalak szakítottak az etnikai elvű Szlovákia-kijelöléssel, s helyette a földrajzi-stratégiai-közlekedési alapozású határmegállapítást követelték. S végül a szlovák autonómia esélyeit rontotta a Károlyi- és Berinkey-kormány felvidéki politikájának minden további eleme: a Gragger által kezdeményezett népszavazási akció, a novemberi katonai ellenakciók, valamint a keleti szlovák népköztársasági akció részleges támogatása. Hlinka párizsi akciója ugyankkor azt bizonyította, hogy Szlovákia önkormányzati státusának biztosítása, függetlenül a magyar kormányok békepolitikájától, valóságos szlovák nemzeti érdekekre épülhetett volna, amennyiben lásziéknak nem a békekonferencia által elfogadott államalapításokkal kellett volna ellen-alternatívaként megfogalmazniuk. A szlovák autonómia célkitűzése még így is csak átmenetüeg stigmatizálódott a szlovákok szemében: 1921-ben egyszerre három szlovák autonómia-tervezet látott napvilágot. Ebből kettőt a prágai parlamentben is megvitattak, s természetesen el is utasítottak. A szlovák autonómia ügye az 1918-1920 közötti mozgalmas időszakban a kelet-közép-európai államjogi átrendeződésnek éppoly mellékes kérdése maradt, mint a ruszin, szlovén vagy a horvát autonómia-törekvések ügye. A nemzeti önrendelkezésnek nagyhatalmi érdekek szerint történt megvalósítása óhatatlanul sokat csorbított a mindenhatónak hitt eszméken: új ellentétek, új konfliktusforrások keletkeztek, új viták, új pörök kezdődtek, amelyek azután szinte az egész XX. századot kitöltötték, s bizony az elmúlt század tanulságai csak megerősíthetik a bevezetőben idézet Zoch Sámuel modori lelkész a Huszadik Század ankétjára beküldött válaszának végszavát: „A nemzetiségi kérdést tehát meg lehet, de meg is kell oldani. Mert ha nem oldjuk meg, akkor a pereskedő parasztok sorsára jutunk, akik pár vitás barázdáért elperlekedték egész birtokukat."

17 17 Litván György - Szarka László (szerk.): i. m. 89. 180