„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„EGY TÉRSÉG, AHOL A HATÁR ELVÁLASZT...” – A SZLOVÁK–MAGYAR HATÁR KIALAKULÁSA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI - Romsics Ignác: Az I. világháború alatti cseh–szlovák határelképzelések és a békekonferencia vitái a csehszlovák–magyar határról

zás ebben az övezetben éppen ezért megengedhetetlen. Benes, akit külön ebben az ügyben március 4-én még egyszer meghallgattak, emellett - megtévesztő módon - azt is felhozta, hogy a lakosság valójában csak felerészben magyar, felerészben német és szlovák. Sátoraljaújhely ügyében azt a dodonai megoldást választották, hogy a várost Magyarországnál hagyták, vasútállomását és közvetlen környékét viszont Csehszlovákiának adták. A Szlovákia és Magyarország közötti határvonal Sátoraljaújhelyen azóta is a vasúti sorompóval azonos. Az amerikai delegáció nagyon nehezen, hosszú viták után adta be a derekát. Különösen a Csallóköz Csehszlovákiához csatolását tartották igazságtalannak. Seymour és a többiek ezt végül csak annak árán fogadták el, hogy az Ipolyság térségében visszatértek eredeti javaslatukhoz. Vagyis az Ipoly folyását követő határvonalat támogatták, az olaszokkal együtt. A március 7-i ülésen így azután nyugaton a „Nagy-Duna sodorvonala", ettől keletre az „Ipoly sodorvonala", innen pedig egy Losonctól és Rimaszombattól délre húzódó, Sátoraljaújhelyt kettévágó határvonal vált a konszenzusos bizottsági állásponttá.

19 A szlovák-magyar határ kijelölése két speciális problémát is felvetett: Kárpátaljáét és a nyugat-magyarországi korridorét. A kárpátaljai ruszin lakosság orientációja - mint utaltunk rá - bizonytalan volt, s a területre - részben vagy egészben - mindegyik szomszédos állam jogot formált. A háború alatt emellett egy független Galícia lehetősége is felmerült, amelynek egyik tartománya - az amerikai elképzelések szerint - Kárpátalja lehetett volna. A hadiesemények alakulása, amely nemcsak Nyugat-, hanem Kelet-Galícia Lengyelországhoz csatolásával is járt, ezt a lehetőséget már 1919 elejére kiiktatta a reális lehetőségek közül. Ezek után került előtérbe a Csehszlovákián belüli autonóm Kárpátalja lehetősége, amit február 5-i beszédében Benes is ajánlott. Az, hogy a csehszlovák hadsereg 1919. január végétől ellenőrzése alatt tartotta az Uzsok-Ungvár-Csap-Bátyú-Munkács-Verecke vonalig terjedő nyugati és középső részeket, külön nyomatékot adott e lehetőségnek.

20 Benes Kárpátaljára vonatkozó „ajánlatát", pontosabban kérését az amerikai, a brit és a francia delegáció egyaránt kézenfekvőnek tartotta, és ezért támogatta. Az olaszok azonban - a történelemre és a hagyományos gazdasági kapcsolatokra hivatkozva - inkább Magyarországnál kívánták hagyni, majd érzékelve a többiek heves ellenállását, azt javasolták, hogy a térség keleti fele a Rahó-Kőrösmező vasútvonallal együtt kerüljön Romániához, s üy módon teremtődjön biztonságos kapcsolat Lengyelország és Románia között. Az amerikaiak, britek és franciák azonban ezt sem fogadták el. A csehszlovák bizottság március 12-i írásos előterjesztése így minden tekintetben Csehszlovákiának kedvezett: „A bizottságban az a vélemény alakult ki, hogy ezek [a Kárpátoktól délre lakó - R. L] ruthének jelenleg sem nem elég népesek, sem nem elég fejlettek politikai szempontból ahhoz, hogy egy független államot hozzanak létre. A Bizottság úgy találta, hogy a ruthének saját érdekei követelik a cseh-szlovakokkal való uniót valamilyen önkormányzati formában. E megoldás mellett szól továbbá az is, 19 Az albizottsági jegyzőkönyveket közli: Ádám Magda - Ormos Mária (szerk.): Francia diplomáciai iratoka Kárpát-medence történetéről 1918-Í919. Akadémiai, Bp., 1999,154-208. 20 Kárpátalja problémájáról lásd még Fedinec Csilla tanulmányát a kötetben. 164