„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)
„EGY TÉRSÉG, AHOL A HATÁR ELVÁLASZT...” – A SZLOVÁK–MAGYAR HATÁR KIALAKULÁSA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI - Kocsis Károly: A közigazgatási térfelosztás változásai a mai Szlovákia területén a XX. században
megyékhez közelíteni a terveikben szereplő megyék határait és elnevezését. Az 1992-1995 között készült Minarovic-tervek általunk ismertetett, legutóbbi verziója 16 megye (beleértve a megyei jogú fővárost is) felállítását tervezte. Annak a ténynek köszönhetően, hogy a magyar-szlovák nyelvhatár övezetében fekvő, jórészt a domborzati adottságokhoz igazodva észak-déli irányban elnyúló történelmi magyar vármegyék (pl. Zemplén, Abaúj-Torna, Gömör, Nógrád) déli, túlnyomórészt magyar lakosságú részei a trianoni békeszerződés következtében Magyarországon maradtak, az érintett vármegyék közül - a komáromit kivéve - mindegyikben a szlovák etnikum került többségbe. így a történelmi megyék 1919-1923 közötti területének visszaállítása is a szlovák nacionalista erőknek kedvezett volna. Azonban az egyetlen túlnyomóan magyar többségű ősi, kb. 950 éves megye, Komárom helyreállításáról nem akartak hallani a tervek készítői. Az 1918-1923 között Esztergom megye szlovákiai részével összevont Komárom megyét a déli irányban elnyújtott Pozsony, Alsó-Nyitra és BarsHont megyék között osztották volna fel, kiküszöbölve azt a lehetőséget, hogy a több mint 600 ezres szlovákiai magyar nemzeti közösség a 16 közül legalább egy megyében abszolút többségbe kerülhessen. Az 1990-es évek első felében a Szlovák Nemzeti Tanács egyik legfontosabb ellenzéki erejének számító és - az 1990-es és 1992-es parlamenti választások eredményei alapján - a szlovákiai magyarok többségének bizalmát élvező Együttélés magyar politikai mozgalom területi és közigazgatási tervezete elsősorban az etnikai elv figyelembevételén alapult. A dél-szlovákiai határvidék népességének abszolút többségét képező magyarság 63%-a a Szlovák Statisztikai Hivatal 1993. júniusi felmérése alapján egyetértett ezen elvnek a területi felosztás során való érvényesítésével, melyet választott képviselői, polgármesterei az 1994. január 8-i, komáromi nagygyűlésükön jóvá is hagytak. 24 Az Együttélés IV. országos kongresszusára (1993. február 27.) kidolgozott terv létjogosultságát főként az érintett vidékek lakosságának többségi akarata és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1201-es ajánlásának 11. §-a adta: „... azokban a körzetekben, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek jelentős számban élnek, jogosultak helyi önkormányzati vagy autonóm szerveket alakítani, illetve speciális státuszt élvezhetnek." A terv két változattal: vagy egy összefüggő, vagy három magyar többségű régióval számol, attól függően, hogy országosan kevés vagy nagyszámú régión nyugvó területfelosztás került volna elfogadásra. Az első esetben egy 8245,3 km 2 területű, a magyar államhatárhoz tapadó, kb. 824 ezer - 61,5%-ban magyar lakosú régió jött volna létre. A magyar dominanciájú régió 487 községet és 24 várost foglalt volna magában, melyek közül a legnagyobbak Érsekújvár (42 923 fő, 31,1% magyar) és Komárom (37 346 fő, 63,6% magyar). Az így eltervezett régió etnikai földrajzi szempontból sem számított egyedülállónak Európában, hiszen az olaszországi Trentino-Alto Adidge régió Dél-Tirol (Südtirol, AltoAdidge) nevű, 430 ezer lakosú autonóm tartománya is nyugat-keleti irányban elnyúlt szalagként tapad az anyaországhoz (Ausztriához), és az itteni „némeVü. Az önkormányzat az önrendelkezés alapja, A szlovákiai magyar választott képviselők és polgármesterek országos nagygyűlésének hiteles jegyzőkönyve, Komárom, 1994. január 8, Komáromi Lapok, Szirrnyei Kiadó, Komárom-Komárno, 1995, 264. 146
