„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)
„TRIANONI NEMZEDÉK” – TERÜLETI VÁLTOZÁSOK ÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYARORSZÁG - Beluszky Pál: A modernizáció területi differenciái a századelő Magyarországán
A modernizációs elméletek kezdetben különösen hangsúlyozták a terjedésiutolérési elemeket; Daniel Lerner a modernizáció lényegét épp a „modernség" folyamatos térbeli terjedésében látta, 1 s Eisenstadt meghatározása alapján - miszerint a modernizáció „... a nyugat-európai és az észak-amerikai tőkés fejlődésben végbement változások megismétlésének folyamata a fejletlenebb (...) társadalmak részéről" 2 - még problémamentesnek tűnhet a modernizációs folyamat területi különbségeinek feltérképezése. A geográfusnak is el kell azonban fogadnia, hogy a modernizáció több, mint egy utolérési folyamat - ez különben is csak a kevésbé fejlett, „késésben lévő" régiókban lehet a modernizáció esszenciája -, s a történetfilozófiai értelmezés eljutott odáig, hogy a modernizációban az ész és az emberi szubjektivitás felszabadítását látja. A történetfilozófiai, szociológiai megközelítések többsége azonban aligha operacionalizálható, legfeljebb az opciók-ligatúrák felől való közelítés. Dahrendorf gyakran idézett megállapítása szerint „... a modernizáció lényege a veszteség a ligatúrában - a kötelékekben -, és nyereség az opciókban - a választási lehetőségekben". „E speciális terminológia mögött jól megfogható mondanivaló rejlik; eszerint a modernizáció szociológiai értelemben az életesélyek megnövekedését jelenti, ami az opciók és ligatúrák konkrét arányaitól függően más és más" - fűzte ehhez Papp Zsolt. Dahrendorf s követői szerint a ligatúrák társadalmi kötelékek, kötöttségek, melyek a tradíciók fennmaradását biztosítják, vagy legalábbis eltűnésüket lassítják, ellenállnak a modernizációnak, gátolják terjedését. A ligatúrák közé „elvont" viselkedésformák, szokások és megszokások, világfelfogás - ideológiák, vallás, közösségek erkölcsi-etikai normái, ízlés, szokásjog, értékrend stb. - éppúgy tartoznak, mint „materiális" tényezők, pl. az analfabetizmus. A ligatúrák mérési lehetőségeit illetően a modernizációs elméletek kidolgozói is bizonytalanok, noha Dahrendorf maga is úgy véli, hogy a modernizációs „szint" meghatározása érdekében „... kívánatos volna a ligatúrák mérése: tudnunk kellene megadni emberek, csoportok, pozíciók, korok ligatúra-intenzitásfokát". Az opciók - „... az opciók az emberi magatartás és választás variációinak elvileg korlátlan arzenálját jelenítik meg" - már könnyebben mérhetőek. 3 S ha az opciók és ligatúrák területről területre számszerűsíthetők lennének, a modernizációs folyamat előrehaladása, területi differenciái is mérhetőek lennének a ligatúrák és opciók kombinációjaként, pl. az 1. ábrán vázolt tetszetős formában. 1 Lerner, Daniel: The Passing of Traditional Society. Modernizing the Middle East. New York, 1958. 2 Idézi Farkas János: Elméletek a társadalmi modernizációról. Valóság, 1985/9. Hasonlóan fogalmazott a magyar szociológia egyik vezető tudósa, Andorka Rudolf: „... a modernizáción azt szokták érteni, hogy valamely gazdaság, illetőleg társadalom képes felzárkózni a nála fejlettebbhez. (...) Ebben a felfogásban a modernizációs paradigma szorosan összekapcsolódik a centrum-periféria paradigmával." 3 „Talán nem kizárt, hogy egyetlen dimenzióba átfordíthatók. A bruttó szociális termék? Az eg}' főre eső jövedelmek? A mobilitás mutatói? - Talán megfoghatók az opciók summázataként" - meditált egy magyar szerző. (Papp Zsolt: Merre tart a modernizáció? Világosság, 1987/10.) 10