Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)
Politikai szervezetek működése Balassagyarmaton a város csehszlovák megszállása előtt
a gyári munkás, ha a gyárak négyötöd része megszűnik? Nyersanyagot nem ad más. A szegény munkás megint kivándorolhat. Ezt gondolják meg a szocialisták, akik egy része ezt könnyen veszi. 41 A társadalmat egységesíteni akarjuk. Az urakból lesznek polgárok, s a proletárok fölemelkednek polgárokká, de csak úgy, ha senki sem akar henyélni, hanem dolgozni. A munka a köztársaság vezércsillaga. A program apróbb részletei nyomtatásban fognak megjelenni. A választásoknál pedig a pártok ne rongálják egymást. Amelyiknek nagyobb a kilátása, azt támogassa a többi. A szociáldemokratákkal megyünk egész az ország határáig, azon túl nem. ők nemzetköziek, mi nemzetiek vagyunk, a többiben megegyezünk, ugyanazt akarjuk, amiket ők. Egyetértésre van szükség/ különösen a sorsdöntő órákban. A nógrádi nép múltjához hű, a röghöz ragaszkodó, mely követeli az új rendnek és az országnak teljes megvédését. Az éljenzéssel fogadott beszédet az elnök megköszönte. Majd felolvasta a losonci Függetlenségi és 48-as Párt elnökének, dr. Vályi Béla üdvözlő sorait: „A polgárságnak ma az az érdeke, hogy egy eszme és egy személy közé tömörüljön. Az eszme világos és szent mindenki előtt, ez: a független, magyar, ép testű népköztársaság megszilárdítása. A személy: Károlyi Mihály, kiben ez az eszme megtestesült. Ennek és az ő eszméjének, valamint a pártjának erősítése a diadal; gyengítése az összeomlás. Az eszme és az ő személye oszlopai most az új Magyarországnak. Ha ez oszlopok kettétörnek, - a jövendőnk omlik porba velük. Oda kell hát állnia minden polgárnak ez oszlopok közé és minden erőnkkel, hazafias magunkba szállással, vágyaink józan korlátozásával szervezkedve, csoportosulva harcolnunk kell a megvédésükért. Ha így teszünk, ha oda kiáltjuk a világnak, hogy az ország Károlyi mellett áll, úgy még megmentjük a menthetőt, ha nem, úgy egy másik összeomlást túl nem élünk. Szervezkedjünk, dolgozzunk, erősítsük hát Károlyit, mert ő ma ez ország jövőjének hordozója." Azután föltette a kérdést, hogy kívánják-e a Károlyi-párt megalakulását? Az igenlő feleletre megválasztották a vármegyei párt elnökének Áninger Lászlót, alelnökül Gellén Barnát s Okolicsányi Manót. Végezetül még Dräxler Jánosnak a gazdák általi támogatásáról s Forgách Józsefnek a szociáldemokraták kezdeményező érdemeiről történt felszólalása után Kalmár Antal kijelentette, hogy a földmíves és gazdapárt is csatlakozott a Károlyi-párthoz, 42 tehát mindegy, hogy e három közül akármelyikbe lép be. A jól sikerült alakuló gyűlést szűkebb körű társas vacsora követte. NH. 1919. jan. 12. A Köztársasági Függetlenségi Párt megalakulása. = A Köztársasági Függetlenségi Párt megalakulását azok az összejövetelek előzték meg, amelyeket a főgimnázium épületében tartottak december végétől, délután 5 órától, Rákóczy kormánybiztos részvételével. (NH. 1918. dec. 29. Pártértekezlet, a Hírek és különfélék rovatban.) 41 A szociáldemokata párt kizárólagos pacifista politikát hirdetett. 42 Ti. az Országos Földmíves Párt és a vele szövetséges Országos Kisgazdapárt. 50