Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)
Visszaemlékezések, feldolgozások
Szügyből a már előzetesen megalakult csoportok a jelzett sorrendben együtt meneteltek az említett taligaútig. Körülbelül félúton a távolból hangos beszélgetést hallottunk, mire megállítottam a csapatot. Kevéssel később megérkezett a vasutasok csoportja. Rám azt a benyomást tették, hogy egy kicsit felöntöttek a garatra s a parancsnokot, aki a leghangosabb volt, figyelmeztettem azokra a következményekre, amelyeket lármás magatartása okozhat, majd ezek után megkapták a kóvári híd biztosítására vonatkozó parancsot. Nem sokkal később elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol a két csoportnak el kellett egymástól válnia. Megnehezítette feladatunk végrehajtását az éjjel beállott fagy, aminek következtében a lépések zaja messzire elhallatszott. A zsidótemetőhöz érve Gáthy hadnagy menetét tovább folytatta, magam Tóth és Hackenberger hadnagyok csoportjával a város szélső épületeméi maradtam, s itt megállást rendeltem el tekintettel arra, hogy Bajatz százados csoportjának jóval hosszabb utat kellett megtennie. A kutyák azonban annyira ugattak, hogy itt tovább nem tartózkodhattunk, kénytelenek voltunk azonnal tovább előrelopódzní, s a legnagyobb csendben Tóth hadnagy csoportja az István út sarkáig, Hackenberger hadnagy csoportja a fatelep délkeleti sarkáig jutott el. Kollár hadapród őrmester a fatelep kerítése mellett majdnem a Szügyi útig kúszott előre. Ebben a helyzetben lapultunk körülbelül fél óra hosszat és nem tudtuk elképzelni, hogy miért késik a támadás. Síri csend uralkodott rnindenütt, csak a cseh őrszemek léptei hallatszottak az éj sötétjében, s a laktanya első emeletének a csendőrlaktanya felé eső legszélső ablakában villant meg néha-néha halvány lámpafény. Csupa aggodalom között felharsant a kürtös rohamjele. Teli torokból elkiáltottam magam: „rajta" s kiugrottunk rejtekhelyünkből. Ebben a pillanatban a lehető leghevesebb puskatűz fogadott bennünket az emeleti ablakokból. A Schwartz ház ablakáig jutottam el, ott egy akácfa mögé lefeküdtem s elrendeltem a tüzelést. Amidőn az első lövést karabélyomból leadtam arra az ablakra, amelyből a világosság szűrődött ki, észrevettem, hogy a legénység hátrafutott. Utánuk rohantam s az István út sarkánál levő árokban találtam őket. Újból élükre álltam s rajta kiáltásokkal a leghevesebb puskatűzben újból előretörtünk. Ezalatt a laktanyából rettenetes ordítozás, ablakcsörömpölés, puskaropogás, kézigránát robbanás hallatszott ki. Ismertetőjelünket - Mollináry - rémesen ordítozták. A laktanya ablakai előtti sövényhez futva elrendeltem a legénységnek, hogy az ablakokba tüzeljenek be, magam is tüzeltem, majd rákiáltottam a tőlem balra fekvő emberre, akiről észrevettem, hogy nem tüzel, és kelleténél jobban húzódik be a sövénybe, hogy miért nem tüzel, visszafeleli: „csehszki". Erre jobban megnéztem s akkor vettem észre, hogy félrecsapott kalapja van és nincs fegyvere. Megkegyelmeztem a nyomorultnak. Egy pillanatra a laktanyában megszűnt a lövöldözés s a kézigránátok robbanásai. Erre Tóth hadnagy embereivel a csendőrlaktanya mellett akaratom ellenére a városba rohant. A megyeházához érve tüzet kapott, mire ő is tűz alá vette a vármegyeházat. Megérkezik Hackenberger csoportja és nekidől a laktanya kapujának. A kaput belülről is feszegetik, de első pillanatban nem sikerül bedönteni. A lárma a kapu 456
