Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)
Visszaemlékezések, feldolgozások
raboltak, fosztogattak, s a kocsmákban dőzsöltek. 445 Gyalogszerrel Szügybe érve ott találkoztam Zemling Istvánnal, aki felvett kocsijára. Amint később értesültem, a csehek a kővári hídon át nyomultak be Ulcs Vencel öccsének vezetése alatt, a hídnál őrséget álló nemzetőrök tiltakozást nem vették figyelembe, s egyenest a laktanyába vonultak. Kémeik értesítették őket a vasútállomáson lefolyt eseményekről s tudták, hogy semmiféle ellenállásra nem kell számítaniuk, így esett el Balassagyarmat ellenállás nélkül, árulás eredményeként. Balassagyarmat megszállása után édesapám otthonába, Szandára, mentem. Feleségem, aki reggel a város széléig elkísért, még az esti órákban utánam jött, s tőle tudtam meg, hogy a szociáldemokraták azt kiabálták, szerencsém, hogy kiszöktem, mert különben ellátták volna a bajomat. Bizonyára a reggeli órákban az tette őket elbizakodottá, hogy akkor még fegyvereiket megtartották s tudták, hogy én fegyvertelen maradtam. Dicsőségük azonban nem sokáig tartott. A csehek lefegyverezték őket úgy, amint én megjövendöltem nekik akkor, amikor arra kértem őket, hogy adják át nekem a munkásgárda fegyvereit, mert, ha nem ezt teszik, azok hamarosan a csehek birtokába fognak jutni. Események január hó 15-tól 29-ig Szandáról Budapestre utaztam a hadműveleti osztályhoz. A budapesti vezető körökben Balassagyarmat megszállása látható megdöbbenést keltett. Szabad volt az út Aszódra, sőt Budapestre is. A HM-ben azonban egyelőre csak Aszódot és Salgótarjánt féltették. Szemrehányást kaptam, miért nem maradtam Magyarnándorban, sőt volt, aki kijelentette, hogy ha a csehek most Aszódra, majd Budapestre bevonulnak, az az én mulasztásom miatt fog bekövetkezni. Erre az volt a válaszom, hogy szolgálatomat tiltakozásra nem ajánlom fel, arra ne frontkatonákat, hanem néhány alkalmas vezérkari tisztet alkalmazzanak. Mind én, mind Neidermann András főhadnagy jegyzőkönyvi kihallgatást kértünk azzal, hogy a felvett jegyzőkönyveket Böhm hadügyminiszterhez kérjük felterjeszteni, így Perczel huszárszázados segítségével jegyzőkönyvi úton fejtettük ki véleményünket arról a rendszerről, amely a katonát becsületében gyalázza meg, a fegyvert kiveszi a kezéből és az országot az ellenség kezére játssza át. A jegyzőkönyv felvétele után Aszódra utaztam, ahol parancsot kaptam arra, hogy Magyarnándorból figyeljem meg a cseheket, s amennyiben tovább terjeszkednének, azt azonnal jelentsem Aszódra, és fokozatosan vonuljak vissza. A múlt tapasztalatai alapján a Honvédelmi Minisztériumban arra kértek fel, hogy csapatomat csak tisztekből és altisztekből állítsam össze, s a legénységet, mint használhatatlan elemet kapcsoljam ki. lanuár 20-án 45 válogatott, legnagyobbrészt tisztekből és törzsaltisztekből álló különítménnyel és két géppuskával megérkeztem Magyarnándorba. 25-ig említésre méltó esemény nem történt. A járőrök naponta Szügyig hatoltak előre, s a biztosító szolgálatot laktáborőrségek [Sic!] végezték. 25-én váratlanul megérke445 Ennek némileg ellentmondanak az 56. sz. dokumentumnál írottak! 450