Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)
Visszaemlékezések, feldolgozások
„»Hagyjanak fel minden reménnyel. Amit mi meghódítottunk, az a mienk marad, s ott kiterjesztjük a csehszlovák impériumot.« Ezeket a büszke szavakat Bazovszky zsupán mondotta és alig telt el kétszer huszonnégy óra, a cseh szuronyokat, amelyekre Bazovszky úr Balassagyarmaton impériumát építette, lerakták a porba. A letiport, agyonrugdosott és agyonsanyargatott magyar nemzet végre életjelt ad, még karját nem emelte fel, hogy annak rettenetes erejével lesújtson ellenfeleire, csak elalélt testéből sóhaj szállt el, csak szempillája reszketett meg, s a hiénák, akik a hullaszagra gyülekeztek, megborzadva veszik észre, hogy élő testbe vágták fogukat. Örök dicsősége marad Balassagyarmat városának, hogy az ébredező nemzeti öntudat itt öltött először alakot, ott lépett először a komoly cselekvés terére, hogy széjjeltépje azt a kegyetlen rabláncot, mellyel ádáz ellenségeink megfojtani igyekeznek. Örök dicsősége marad Balassagyarmat városának, hogy itt a társadalom minden rétege összeforrott a hazaszeretetben, s hogy az összeforrott magyar társadalom megtalálta a nemzet boldogulásának elengedhetetlen feltételét, az egyetértést, mely ha megvan, magyar testvér és testvér között, a magyar nemzet nem veszhet el soha... Most pedig emeljük fel mindnyájan szívünket, s okuljunk a példán, hogy mindaddig, míg a magyar erő és nemzeti öntudat meg sem állítja falánk szomszédainkat, addig a békesség, amire mindnyájan vágyunk, nem köszönt ránk. Ránk illik a régi latin közmondás: »ha békét akarsz, viselj háborút.« Mi békességet akarunk, de rabságot soha!" 387 1919. február 10-én minden templomban hálaadó istentiszteletet tartottak, melyek utána lakosság a vármegyeháza elé gyülekezett, ahol Rákóczy István kormánybiztos-főispán hazaszeretettől égő hatalmas beszédet mondott, amelyben megemlékezett a hős katonákról, polgárokról, vasutasokról, a sebesültekről, elesettekről, s beszéde két utolsó szava megremegtette a lelkeket: éljen a haza! 388 A szabadság boldogságának nem sokáig örülhetett Balassagyarmat! Hazánk történetének legszomorúbb korszaka, a proletárdiktatúra rémuralma vörös szekerén e városon is átszáguldott. Voltak most már olyanok is, akik hívták volna vissza a cseheket, hogy teremtsenek rendet, de erre nem volt szükség, a vörös áradat elviharzott, akik szelet vetettek, saját viharok aratásán hullottak a porba, s újra felvirradt az a nap, amelyen ismét szabadon áldozhatott a város a csehkiverés nagyszerű emlékének. 1920. január 28-án Balassagyarmat „nagyközség" képviselő-testülete a csehkiverés méltó megünneplésének gondolatával foglalkozva véghatározatot hozott, amelynek értelmében minden évfordulón ünnep megemlékezések legyenek, e nap emléke pedig márványtáblával, s szoborral örökítessék meg. De beszéljen maga a véghatározat: „Balassagyarmat nagyközség lakóira feledhetetlen évforduló következik, 1919. év január 29. napjának, a csehek kiverésének évfordulója. Nemcsak, hogy közömbösen nem mehettünk el e dátum előtt, de hazafias kötelességünk annak megünneplése egyrészt honfiúi érzésünk ébrentartása, más387 A teljes írást a 117. sz. dokumentumként közöljük! 388 Ld. a 129. sz. dokumentumot! 386
