Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

Visszaemlékezések, feldolgozások

gyárul nem is volt tanácsos beszélni! Ebben a légkörben állt oda árobár miniszter elé a négy magyar. Tárgyalásukat jóindulattal támogatta Ivánka Milán, volt magyar képviselő is, de nem vezetett eredményre ez az út! Vagy ki tudja? Srobár így szólt: „Nagyon sajnálom, hogy hazafiúi érzelmeikben fájdalmat kell okoznom, amikor ki kell jelentenem, hogy a most megállapított demarkációs vonal Magyarország végleges politikai határa is, sőt állítom, hogy Csehszlovákia igényét ezen demarkáción túl is megállapította a nagyhatalmak 1917. évben Londonban megtartott konferenciája. Ahová csehszlovák katona lábát betette, oda Csehszlovák-ország impériumát is kiterjesztette, miután ez Balassagyarmaton is megtörtént, a csehszlovák állam méltósága nem engedi meg, hogy alattvalói felett egy idegen állam közhivatalnokai rendelkezzenek." A küldöttség ezzel a hírrel jött haza. A hír érthető elkeseredést váltott ki, különösen a vasutasság körében. Fegyveres ellenállásra ugyan még ők sem gondoltak, de már eléggé telített volt a levegő! Izzott a lelkekben valami csodálatos mély tűz, csak a szikrát várta, hogy lángra lobbanjon. Ez a szikra is kipattant! 1919. január 27-én! E napon déli 12 órára most már az összes közalkalmazottat hívta gyűlésre a kormánybiztos! % 12-kor a hivatalfőnökökkel bizalmas gyűlést tartott, ahol a Bazovszky által kívánt hűségeskü kérdéséhez határozati javaslatot készítettek, amelynek előterjesztésével dr. Visnovszky Rezsőt bízták meg. A határozati javaslat ez volt: esküt nem teszünk, legfeljebb hűségi fogadalmat! Mintegy hét-nyolcszáz főnyi köztisztviselő (és családtagjaik) jelenlétében vonult be a megyeháza nagytermébe Rákóczy István kormánybiztos-főispán. Halotti csendben foglalta el helyét a főhelyen, s ültek le körülötte a hivatalfőnökök: Nagy Mihály alispán, Pongrácz György vármegyei főjegyző, dr. Gottl Rezső törvényszéki elnök, Sembery István pénzügyőri igazgató, Róth József állomásfőnök, dr. Visnovszky Rezső tanfelügyelő, Huszár Aladár vármegyei II. főjegyző. A légy zümmögését is hallani lehetett. Ebben a kísérteties csendben szólalt meg Rákóczy István, beszámolt a zólyomi útról, elmondotta kísérletük eredménytelenségét, kijelentette, hogy Bazovszky határozottan ragaszkodik ahhoz, hogy a köztisztviselők a csehszlovák államnak hűségesküt tegyenek. Ilyen körülmények között a meg nem szállott területek igazgatása végett a közhivatalokat, illetve azoknak egy részét Balassagyarmatról el kell szállítani, ő maga másnap Budapestre utazik, hogy a minisztériumban jelentést tegyen. Felelőssége tudatában nem ajánlhatja senkinek sem, hogy tegye le a hűségesküt, mert eljöhet az az idő, amikor Balassagyarmatot visszafoglaljuk, s akkor az ilyeneket hazaárulással vádolhatnák, de azt sem ajánlja, hogy a hűségesküt bárki is megtagadja, mert csonka Magyarország oly kicsiny maradhat, hogy a hűségeskü megtagadása következtében elbocsátott tisztviselőknek kenyeret adni nem tud. Meggondolandó ez azért is, mert közeledik február 1-je, amikor is csak azok kapnak fizetést, akik a hűségesküt letették. Aki anyagilag jó helyzetben van, könnyen megtagadhatja az esküt, de mit tegyen az, s ez a többség, aki a fizetéséből él? Kicsoda merné szívére venni, hogy családja, gyermekei éhezni volnának kénytelenek? Ő tehát mindenkinek saját belátására bízza, hogy mit cselekedjék. 356