Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)
A „csehkiverés” utóélete (hírlapi írások, dokumentumok)
nyilatkozat megtételére kérem fel a szerkesztőséget, mivel a Magyarság megjelenése szünetel. 1. Az 1919. január 29-én lezajlott eseményekkel kapcsolatosan igen sok különböző beállítású cikk jelent meg, újabb és újabb szereplőkkel. A szerzők, miután csak felületesen ismerték az eseményeket, tévesen ültették azt át a köztudatba, s kizárólag a Balassagyarmaton lezajlott eseményekkel foglalkoztak, így a Magyarság január hó 29-i cikke is ezen események csak egyetlen epizódját tárgyalja, azaz csak az iglói géppuskásoknak a bekapcsolódását. A közlemény a történelmi hűség kedvéért feltétlen kiigazításra szorul, s mint a fegyvertény kezdeményezője, s mint aki mindvégig központjában állottam az eseményeknek, a következő tényeket szögezem le. Téves az a beállítás, hogy a csehek ellenállás nélkül vonultak be az Ipoly völgyébe. Ismeretes, bogy az akkori HM katonai osztályfőnökének - Tombor lenő vezérkari alezredes - tudomásával és hathatós támogatásával parancsnokságom alatt az Ipoly völgyében egy olyan irányú szervezkedés indult meg, melynek első célja az volt, hogy a csehek terjeszkedésének gátat vessen. A honti meredélynél a mélységbe befordított két teherkocsi csaknem egy éven át hirdetője volt önálló kezdeményezésemre és parancsnokságom alatt végrehajtott ama fegyverténynek, mely január 9-én megakadályozta az Ipoly völgyének, illetve Balassagyarmat városának elfoglalását. 321 Hogy pedig az Ipoly völgyét és Balassagyarmatot a csehek január 15-én mégis birtokukba vették, ez, azon kívül, hogy az akkori kormány mindennemű ellenállástól eltiltotta a csapatokat, sorozatos árulásoknak tulajdonítható, melynek először a Rappra kikülönített század esett áldozatul, majd néhány napra rá Balassagyarmat, s az Ipoly-völgyi vasút egész hosszában. 2. Január 27-én este Magyarnándorban, vacsorázás közben, megtárgyalva történelmünk leggyászosabb napjait, megnyertem Bajatz Rudolf 38. gyalogezredben századost, majd a tisztikart annak a gondolatnak, hogy függetlenül a forradalmi kormánytól, mely csak tiltakozó szerepre kárhoztatta a csapatokat, nemzeti zászló alatt, kizárólag magyar szívünkre hallgatva, amint kedvező alkalom kínálkozik, megtámadjuk a cseheket. Ezen elhatározásunkba senkit sem avattunk be, csak a rákövetkező nap délutánján a balassagyarmati vasutasoknak segélykérő kisebb csoportját. 322 A vasutasokat a támadási tervembe is bevontam, feladatul adva nekik a támadás során a kóvári Ipoly-híd elzárását. A 29-i támadási tervet, melynek eredeti vázlatát irataim között őrzöm, én dolgoztam ki, minden támadási csoportot, 321 Az esetre ld. az 51. sz. dokumentumot! Kétséges, hogy önmagában ez az akció hátráltatta Balassagyarmat elfoglalását. 322 Visszaemlékezésében Vizy január 27. estéjére teszi döntésük meghozatalát. Azonban azt is megjegyzi, hogy a tervet elvetették, mert a siker „a csehnél is jobban gyűlölt budapesti kormányzati rendszert erősítené". Ha Vizy és Bajatz előzetesen kacérkodtak is a támadás gondolatával, valójában a döntés a vasutas-küldöttség felkérésére született meg, és meghozatalában - mivel ő volt a csoportparancsnok - Bajatznak lehetett döntő szava. 314
