Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)
A politikai helyzet alakulása Balassagyarmaton a „csehkiverés” után
193. Erdélyi Sándor tiszthelyettes és Grendel Gyula hadnagy jelentése a Katonatanács nyomozó osztályának a balassagyarmati viszonyokról Budapest, 1919. február 20. A Katonatanács nyomozó osztályának, Budapest. A Katonatanácsnak jelentjük a következőket: Erdélyi Sándor egyéves önkéntes tiszthelyettes jelentem, hogy az itteni népőrségtől Erdős Dezső egyéves önkéntes őrmester igazolásra szólított fel, minekután kijelentése szerint ő balassagyarmati, s az én arcom idegennek tűnt fel előtte. A nyílt parancsomat, amellyel igazoltam, hogy vonatellenőrző tiszt vagyok, nem tartotta elégségesnek s felszólított, hogy kövessem az itteni törvényszéki palotában tartózkodó „Karhatalmi őrség parancsnokságra", ahol újólag igazoljam magamat „kimerítőbben", a karhatalmi parancsnok, Dömötör őrnagy előtt. Az őrnagy nem fogadta el igazolásul a nyílt parancsomat, hanem kijelentette, hogy őneki tudnia kellene róla, hogyha a Vonatellenőrző Parancsnokság ellenőrző tiszteket küld ki az Aszód-Balassagyarmat vonalra, s szerinte a nyílt parancsot nem tartja elégségesnek személyazonosságom igazolására. Ezek után felmutattam neki egy szolgálati jegyet, amelyen a Vonatellenőrző Parancsnokság igazolja, hogy én az ottani parancsnokságnál „főbizalminak" lettem megválasztva, s mint ilyen, a budapesti Katonatanács tagja vagyok. Az őrnagy ismételten kérdezte, hogy milyen célból vagyok kiküldve. Én azt mondtam neki, hogy Grendel Gyula hadnaggyal együtt a Vonatellenőrző Parancsnokságtól lettünk megbízva, hogy az Aszód-Balassagyarmat vonalon vonatellenőrző szolgálatot teljesítsünk a rend fenntartására, az utasoknak III. osztályú jeggyel magasabb kocsiosztályba való felszállását stb. megakadályozni. Dömötör őrnagy ezt nem tartotta elégségesnek s faggatni kezdett, hogy bizonyára vannak más céljaim is, s ezekről adjak felvilágosítást. Én ismételten kijelentettem, hogy a céljaim a hadnagytársammal együtt csakis a rend fenntartása az Aszód-Balassagyarmat vonalon, s nem tudok más célról, más megbízatásról semmiféle felvilágosítást adni, mert más céljaink nincsenek. Erre ő felhívta a vonalellenőrző parancsnokságot telefonon, s ott érdeklődött személyem s megbízatásom felől, ott is hasonló felvilágosítást kapott, ezek után a Katonatanácsot hívta fel s onnan is érdeklődött, miután valószínűleg innen sem kapott bővebb felvilágosítást, bosszús arccal hozzám jött, s visszaadta a nyílt parancsomat, ezzel a hangsúlyozott megjegyzéssel: talán ellenforradalmárokat nyomoznak. Én ismét csak a föntebb említett megbízatásommal feleltem s ezzel eltávoztam az épületből. Egy fél óra múlva egy küldönce jött hozzám az utcán s felszólított, hogy ismét jöjjek vissza az őrnagy úrhoz. Visszamentem, s erre habozva kijelentette, mintha valamely felmerült aggályokat akart volna elosztani, hogy értesülése szerint az Ipoly hídja felől láttak jönni, s így cseh kémnek néztek. Most már nem állította azt, hogy talán „ellenforradalmárokat" nyomozok. Ez a kijelentése, s az utólagos visszahívás, amellyel magát igazolni akarta, határozottan gyanús előttem, s utána fogok járni, hogy miért volt olyan ideges s kíváncsi az őrnagy úr az én céljaimat illetőleg. 272
