Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

A „csehkiverés” napjai a balassagyarmati sajtóban

alárendeltséget akartak létesíteni, és amikor a munkások öntudata ébredezni kezdett, minden rendelkezésükre álló eszközzel elnyomni igyekeztek a mun­kásság öntudatos fejlődését. Ezek előtt a munkás mintha nem is lett volna em­ber, csak „munkás", csak „szocialista" semmi egyéb. De az igazi tisztviselők nem ezek. A tisztviselő-típus a verítékező, reggeltől estig görnyedt munkában fáradó, éhbérért dolgozó ember, aki éppen úgy ki~ zsákmányoltja volt a nagytőkés, a nagybirtokos osztályuralmának, mint a mun­kás; (...) a A tisztviselők éppúgy jognélküliek voltak, mint a munkások, hacsak nem fokozottabb mértékben. Mert a munkásság legalább szervezetben tömö­rült, a szervezettség ereje sok mindent kivívott és biztosított, amit a szervezet­len tisztviselők elérni képtelenek voltak. Az átlag tisztviselő testvért látott a munkásban, ugyanannak az elnyomó rendszernek szenvedő páriáját. (.. .) b Nem pacifista-e a tisztviselő, nem ellensége-e minden hatalmi érvényesülés­nek, nem érez-e barátnak minden népet? Hol hát a különbség, hol az ellentét tiszt­viselő és munkás között? Hát nem egyek s nem egymásra találtak-e mindenben? De igen, egymásra találtak már régen, csak a hazaszeretetben volt közöttük némi különbség, vagy talán nem is volt, csak nem akarták róla elhinni. A tiszt­viselő ellenben mindig, minden tekintetben magyar volt, mindig hű hazájához, mindig tudta, hogy számára Magyarországon kívül nincs élet. A tisztviselő csak nemzeti volt, más nem is lehetett. Hiszen itt a példa rá, ha a tisztviselő a cseh­szlovák államot akarja szolgálni, meg kell tanulnia idegen nyelvet, meg kell ta­gadnia hazája iránti hűségét, s még akkor is ki van téve annak, hogy állásából kirúgva, koldusbotot vesz kezébe. Ezzel szemben a munkás nem volt annyira nemzeti, mint a tisztviselő, hanem legalább is az osztályharcban nemzetközi alapon állott. S ha most a vasutasok, a vasúti munkások éppúgy alávetették magukat a köz­alkalmazottak értekezlete határozatának, ha ők éppúgy megtagadják az idegen államnak szolgálatát, ha éppúgy nem akartak esküt vagy fogadalmat tenni a csehszlovákoknak, mert ők csak magyarok, akik hűséggel csak a magyar állam­nak tartoznak, ha ők is inkább magukra vettek volna nélkülözést, szenvedést, nyomort, csak azért, mert magyarok akarnak maradni, akkor a tisztviselő és a munkás között ledőlt az utolsó korlát is, és egybeforrva a haza iránti szent sze­retetben teljesen egymásra találtak. És most a legutolsó események nemcsak a vasutasokat, hanem Balassagyar­mat összes munkásait egy táborban egyesítették mindazokkal, akik hűn szeretik még hazájukat. Akik Balassagyarmaton megszüntették a cseh uralmat, nem azok voltak, akik szónokolnak, beszélnek, de semmit sem áldoznak, hanem ép­pen a munkások, akiket hazátlanoknak neveztek el, s akik most vérük hullásá­val pecsételték meg hazaszeretetüket. És bár a balassagyarmati vasutasok és munkások után [a] magyarság összes munkásai is így cselekednének, bár meghallatnák szavunkat ellenségeink előtt, akkor bizonyára szebb hajnalhasadásra ébrednénk. D. T. Z. c Nvm. 1919. jan. 31. Tisztviselő és munkás. 181

Next

/
Thumbnails
Contents