Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

Balassagyarmat csehszlovák megszállása

70. A hadosztály-parancsnokság távirati helyzetjelentése a 39. hadosztály­parancsnokságnak Nyíregyházára Salgótarján, 1919. január 28. a A Mucsényt megszálló csapataink és a Rappot tartó cseh csapatok közt egy sa­ját részről kezdeményezett felderítés alkalmával összeütközésre került sor, melynek folyamán az ellenség négy halottat és két sebesültet veszített. Részünk­ről veszteség nem volt. 27-ére virradó éjjel [a] Bolgárom községet megtámadó erősebb cseh járőrt ott lévő tábori őrsünk elűzte. b 27-én reggel Tornaijára állítólag négy nehéz mozsár és három páncélautó érkezett. Egy további jelentés szerint a csehek Tornaijáról Rozsnyó felé vonultak volna vissza. Állítólag a Jánosi kudarc helyrehozatala céljából a rimaszombati oszta­gokat akarják megerősítem, c de nem lehetetlen, hogy a saját erők gyülekezése Fülek-Salgótarján között váltja ki ezen mozdulatot az ellenségnéK Az este fo­lyamán vett jelentés megerősíti, hogy Tornaijáról a csehek ágyúikkal is elvonul­tak. Minden jel Rimaszombat megerősítésére mutat. Rimaszombat felderítése folyamatban. Balassagyarmatot megszállva tartó csapatok ereje két tiszt és 45 ember. 163 A csehek készülőben vannak a polgári hivatalokat átvenni. A füleki csoport jelentése szerint az éj folyamán az ellenségnél erősebb moz­golódás volt észlelhető. Fülek és Losonc közt a vasúti síneket felszedtük. 164 (..). e Az Aszódra kirendelt 2. repülő osztály különítményének parancsnoka ma a had­osztály-parancsnokságnál jelentkezett. 165 40. hadosztály-parancsnokság, op. 28/1. HL 40. 9. 41. 186. Kétoldalas, kéziratos jelentés, fogalmazvány. Rájegyzés szerint meg­küldve a 39. hadosztály-parancsnokságnak 1919. január 28-án 11 óra 50 perckor. a­b Az eredetiben ceruzával aláhúzva. cd A szövegrészt utólag toldották be a szövegbe, az eredetitől eltérő írással. e A rendeleti hivatkozás maradt ki. 163 A valóságos létszám ennek kb. a kétszerese lehetett. 164 A HM a 40. hadosztály-parancsnokság megkeresésére 1919. január 27-én engedélyez­te, hogy „a Losonc-Fülek vasútvonal, tekintettel a Losoncon álló két ellenséges pán­célvonatra, Fülektől északra vasúti sínek és állomás-berendezések eltávolításával megszakítható". (HL 40. 9. 40.157-158. fol.) 165 Jankovich hadosztályparancsnok 1919. január 28-án intézkedett arról, hogy „f. hó 29­től kezdve, kedvező idő esetén, saját repülőink felderítő repüléseket fognak végezni. A legénység tévedések elkerülése végett erről értesítendő". Az utasítást civil postán, távirati úton megküldték Bajatz és Pálmay századosoknak is. (HL 40. 9. 41. 200. fol.) 134

Next

/
Thumbnails
Contents