Gere József: Békében, háborúban - Nagy Iván Könyvek 8. (Balassagyarmat, 2000)

Bevonulás Erdélybe

Bevonulás Erdélybe századosnak. A két tiszt kapta a megbízást, hogy megfelelő ajándékot vásároljon. Mivel Balassagyarmaton nem találtak semmi kedvükre valót, így elhatározták, hogy szerencsét próbálnak Budapesten. Egy láncon függő ezüst címerpajzsot vásároltak, amelynek egyik oldalán a lengyel sas látható. Hátoldalába lengyelül a következő szöveget vé­sették: „Emlékül vitéz Dobó József századosnak, a kóvári tábor parancsnokának, 1940. évben". Az emléktárgyat a tábor lakói rögtönzött kis ün­nepség keretében adták át a meghatódott pa­rancsnoknak. A lengyel katonák ajándékát a csa­lád ma is őrzi. 86 A lengyel tábor utolsó lakói is hamarosan útra kel­tek. A tábor megszűnt. Dobó századost nem sze­relték le, a mozgósítás során behívott 120. útkar­bantartó-század vezetésével bízták meg, függetle­nül attól, hogy karhatalmi szakszolgálatos tiszt volt. Hogy jobban teljen az idő, a század hozzálá­tott a környék útjainak rendbetételéhez. 8 ' A magyar-román viszony egyre feszültebbé vált. A Honvéd Vezérkar főnöke illetékes osztályai irat­anyagának tanúsága szerint Magyarország felké­szült a Románia elleni háborúra. Júniusban a se­regtestek egy részét a Tiszántúlra irányították. A katonai felvonulás során részben álcázás, részben erődemonstráció miatt a nyár folyamán a térség­ben kisebb-nagyobb hadgyakorlatokat tartottak. Július végére az ország mindhárom hadseregét ha­dilétszámra emelték. Nincs pontos adat a VII. hadtest mozgósításáról és az alárendeltségébe tar­tozó csapattestek határ közelébe szállításának idő­pontjáról. Visszaemlékezések szerint a balassa­gyarmati zászlóaljat június végén, július elején mozgósították: ez azt jelentette, hogy a zászlóalj­nak fel kellett állítani a hadrendben előírt iker­zászlóaljat is. 88 Az időközben alezredessé előlépte­tett Lászay János a szécsényi járási katonai pa­rancsnokságról bevonult a 23/11. zászlóaljhoz, ahol megalakították az 53/11. zászló­aljkeretet, majd felkészültek a bevonuló tartalékosok fogadására. A városban egysze­riben két zászlóaljnyi katonát kellett elhelyezni. Kapóra jött a megüresedett kóvári 56-57. Dobó József százados emléktárgya a lengyel internálótábor lakóitól 70

Next

/
Thumbnails
Contents