Gere József: Békében, háborúban - Nagy Iván Könyvek 8. (Balassagyarmat, 2000)
Hétköznapok és ünnepnapok
Hétköznapok és ünn e pnapok hosszú pihenőket. Erdőszéleken, falvak közelében voltak kijelölve a pihenőhelyek. A századok hozták magukkal a lóvontatású tábori konyhát, ahol vagy menetközben főztek, vagy felmelegítették az előre elkészített ételt. Délelőtt tizenegy óra körül értek Losoncra, majd ebéd után megkezdték a lőgyakorlatot. Éjjel a századok pajtákban aludtak. Ezeket ilyen alkalmakra a honvédség bérelte. A katonák a pajtákba szórt szalmán feküdtek. A körletrendet ilyenkor is megkövetelték. Másnap reggel ébresztő után indultak haza, és délután nótaszóval vonultak be a laktanyába. A zászlóalj fennállása alatt Losoncon kívül még Ajnácskőre, Egyházasbástra, Hasznosra, Tiszalökre mentek hosszabb menetgyakorlatra. A rövidebb menetgyakorlatok a Balassagyarmatot észak felől övező hegyek 39 p ihmőbmi Szent Lőrinc major. 1941. június 25. közé és a Nyírjesbe, Szügybe, valamint Érsekvadkert határába vezettek. Kora ősszel — még a monarchiakori hagyományokat felidézve — megtartották az őszi gyakorlatot. Ezt az ezredszintű - általában kéthetes gyakorlatot - mindhárom zászlóaljtól egy távolabb eső helyen rendezték. A zászlóaljak — gyakorolva a körúton és a terepen történő menetelést — ide külön útvonalakon érkeztek. Egyik ilyen kedvelt hely volt Egyházasbást és környéke. A gyakorlat során nemcsak a zászlóaljak katonái találkozhattak egymással, hanem a behívott tartalékos tisztek is megismerkedtek a hivatásosokkal, ami hosszabb-rövidebb szolgálatuk idején meggyorsította a beilleszkedést. Általában az őszi gyakorlat után léptették elő őket. Ezeken a gyakorlaton a tartalékos tiszti iskola hallgatói elméletből és a terepen gyakorlatból vizsgáztak. Ilyenkor magas rangú elöljárók is megjelentek. A katonák életét nem csak a tanulás és a gyakorlatok töltötték ki. Aki nem volt szolgálatban, délután öt óra után kimenőre jelentkezhetett a századügyeletesnél. Szabadságra csak akkor mehetett a honvéd, ha azt kihallgatáson kérte. Az első kimenő előtt sokszor a zászlóaljparancsnok tartott eligazítást az újoncoknak. Kovács Rezső alezredes a következőképpen hívta fel a betartandó rendszabályokra a katonái figyelmét: „Édes gyerekeim, a városban tisztelettudóan viselkedtek, minden56