Gere József: Békében, háborúban - Nagy Iván Könyvek 8. (Balassagyarmat, 2000)

Harcok a Kárpátok előterében, Erdélyben és Magyarországon

kákát és egyéb felszerelést találtak. A front felé vonuló, gyorsan mozgó alakulatokkal - kerékpárosokkal és huszárokkal - találkoztak, miközben megszámlálhatatlan sebesültet vittek hátra. Tőlük tudták meg, hogy a két század a védőállásokban van. A 23/6. századnál betört az ellenség, de visszanyomták őket. A századok elszakadtak a zászlóalj törzsétől, s arról nem tudtak semmit. A 23/5. század továbbra sem mozdulhatott, katonái az országút szélén álltak. 19 órakor megtudták, hogy a 23/4. és 23/6. századokat szétverték, a legénység egyenként szállingózott hátra összekeveredve más visszavonuló alakulatokkal. A 23/5. század 23 órakor indult tovább és Stanislawtól 15 kilométerre egy faluban megálltak. Kiderült, hogy a 23/5. század - köszönhetően annak, hogy nem került harcérintkezésbe - maradt egyedül épségben. A 23/4. és 23/5. századokat a július 23-i harcokban gyakorlatilag szétverték. 24-ét a 23/5. század a faluban töltötte, ahonnan már láthatók a Kárpátok hegyláncai. Megtudták, hogy a 23. gyalogezred két zászlóalja fedezi a németek visszavonulását. Erezhetően hideg viszony alakult ki a német és magyar katonák között, s a tiszteknél is ez volt tapasztalható. Július 25-én a 23/5. századot útba indították Stanislaw felé. Már csak nyolc kilométerre jártak a várostól, amikor pihenőt rendeltek el egy erdő szélénél. Délben hirtelen riadóztatták őket. A század kocsijait kivitték az útra, mert kiderült, hogy az erdő túlsó oldalán az ellenség áttörte a védővonalat és közelítenek feléjük. A század feszített tempóban menetelt, de a visszafelé özönlő egységek és járművek akadályozták őket. A forgalomirányítást a németek végezték, és mindig az ő alakulataiknak adtak elsőbbséget. Július 26-án hajnalban 1 órakor értek Stanislawba, ahol lepihentek. Szomorúan állapították meg, hogy gyalogosan a lovasfogataikkal együtt átlagban 3-4 kilométert is alig tudnak megtenni óránként, miközben a harckocsikkal, rohamlövegekkel támadó ellenség állandóan a sarkukban jár. Tibay Géza erről az időszakról a következőket mondta el: „Az ezredünk a 20. gyaloghadosztály és a németek visszavonulását fedezte. Mi a páncéltörő ágyúinkkal tüzelőállásban egy erdő szélén vártuk a szovjet harckocsik érkezését. Ezeket Belgiumból hadizsákmányként hozták el a németek, majd átadták kisegítésképpen a honvédségnek. Hamarosan velünk szemben felbukkant egy T-34-es. Lassan közelített felénk, talán észre sem vettek minket. Kiadtam a parancsot: Páncélgránátot tölts! Majd mikor jelentették a kezelők, hogy kész, akkor újabb parancsot adtam: Cél! A harckocsi ekkor 150 méterre lehetett tőlünk. Nagyon lassan jött. Szinte teljesen kitöltötte az irányzótávcső látómezőjét. Tűz! — mondtam, mire eldördült az ágyú. Az előttünk felkavarodó porfelhőn keresztül is tisztán láttuk, hogy eltaláltuk a harckocsit, de a lövedék egy fényes vöröses színű csíkot húzva maga után jó 20 méter magasra arról felpattant. A harckocsi közben lassítás és irányváltoztatás nélkül közelített felénk. A kezelők rám néztek. Én újra parancsot adtam, hogy Tölts! majd Cél! A harckocsi ekkor már száz méternél is kö179