Gere József: Békében, háborúban - Nagy Iván Könyvek 8. (Balassagyarmat, 2000)
Harcok a Kárpátok előterében, Erdélyben és Magyarországon
osztottam, Klinyec őrvezető hiányzik. Vártunk rá több mint egy fél órát, hogy hátha lemaradt vagy megsebesült. Húsz lépésnyit előrementem és szólítgattam, de nem jelentkezett. Szürkülni kezdett, tovább nem tudtunk várni. Már a hadnagy úr is az átjáró közelében várt és nagyon ideges volt, hogy az összecsapás után sokáig nem jöttünk vissza. A lövések után a századnál mindenki tüzelőállást foglalt. Nem tudtam, hogy mi történt Klinyec őrvezetővel, megsebesült, vagy meghalt? Nagyon bántott, hogy ott maradt. A Kékkői hadnagy úr azonnal jelentette a százados úrnak, aki üzente, hogy menjek el hozzá. Amikor a bunkeréhez értem, éppen a történteket jelentette Boldus alezredes úrnak. A százados úr kikérdezett a történtekről, és a jelentésemet azonnal továbbította. (...) Az eset után két-három nap múlva hangszórón bemondták, hogy a Klinyec őrvezető saját elhatározásából ment át, és jól van. Kérte a többi társát, hogy menjenek át, mert odaát nem Hitler-szalonnát adnak, hanem valódit. A hangszórós bemondó két-három napig megismételte a Hitler-szalonnás szöveget. A századon belül tényleges szolgálatukat töltő honvédek mondták, hogy az a rekedtes hang a Klinyec hangja. Az ügyet kivizsgálták. Megállapították, hogy a Klinyec apja az első világháborúban orosz hadifogoly volt, és nem ment vissza Oroszországba." 2: Július elején a 23/11- zászlóalj védőkörletében nem történt említésre méltó esemény. Július 5-én a 23/5. század jobb szárnyát átköltöztették. Éjfélkor a század parancsot kapott, hogy új védőállásokat foglaljon el. Ezek 450 méterrel hátrább voltak. Csak az árokrendszer volt készen, bunkereket nem alakítottak ki. Július 12-én kilencheti vonalszolgálat után a 23/5. századot leváltotta a tartalékban lévő 23/4. század. Július 14-én a június 11-i támadáshoz hasonló érte a 23/4. századot. A gyalogsági támadásnak nem tudtak ellenállni. A századot az árkaikból kiszorították. A veszteségük egy halott, két eltűnt és hét sebesült volt. A zászlóaljból kikülönítettek egy csoportot, őket Buczaczra vezényelték páncélelhárító tanfolyamra a németekhez. A tanfolyamon többféle páncélelhárítási módszert tanítottak. A katonák elsajátították a „páncélrém" nevű egylövetű kézi páncéltörő rakétavető eszköz kezelését és a faustpatron alkalmazását. „Ez lúdtojás nagyságú üvegedény volt, egy általunk ismeretlen folyadékkal töltve. A harckocsihoz kellett odavágni, mire az összetört és a harckocsi lángba borult" - emlékszik vissza Varga Pál. A katonáknak 130-140 centiméter mély kör alakú gödröt kellett ásni. Elsőként azt gyakorolták, hogy a gödör felett áthaladó harckocsi után kiugrottak és három összekötött gyakorló kézigránátot aládobtak. Hasonló módon sajátították el a faustpatron használatát is. Később annyit változtattak, hogy a harckocsi egyik lánctalpával a gödör felett ment át. Az oktatók megtanították a páncélrém kezelését nyílt terepen és lövészárokban. Itt különösen arra kellett ügyelni, hogy a kályhacsőszerű vetőszerkezetből hátul kicsapódó láng ne tegyen kárt a kezelőjében vagy katonatársában. 239 177
