Belitzky János: Mikszáth és Balassagyarmat - Nagy Iván Könyvek 8. (Balassagyarmat, 2000)
MIKSZÁTH A BALASSAGYARMATI SAJTÓBAN - Balassagyarmat és Mikszáth, országgyűlési képviselőségének első másfél évtizedében
Ki ne ismerné nagynevű írónk, Mikszáth Kálmán pompásan megrajzolt alakját, Katánghy Menyhértet? Mikszáth páratlan humorának, éles szatírájának és nagy megfigyelő tehetségének ez egyik kiváló alkotása, mely az olvasóközönségnek már eddig is ritka gyönyörűségére szolgált. Kétségtelen, hogy Mikszáth géniusza ez újabb alkotásban is túl fogja szárnyalni a várakozásokat s a Katánghy-Naptárral oly művet ad a közönség kezébe, melyhez fogható nincsen a magyar irodalomban. Az «Országos Hírlap» kiváló ízlésének és a művelt magyar olvasóközönség iránt való előzékeny figyelmének adja tanúságát az által, hogy e naptárt küldi szét előfizetőinek karácsonyi ajándékul és újabb bizonyságot ad arról, hogy a közönségnek azt a nagy pártfogását, mellyel e lapot eddig is elhalmozta, méltán megérdemli/' 433 A valóságban „a közönségnek ez a nagy pártfogása" abban nyilvánult meg, hogy az «Országos Hírlap» utolsó negyedéve éppen olyan meddő maradott előfizetők dolgában, mint a júliusi negyedév volt" - állapítja meg Mikszáthné. „A munkatársak biztatták egymást, hogy az új év rendbe hoz majd mindent ... Belementek hát a januárba is, de be kellett látni, hogy tovább küzdeni nem lehet, el kellett határozni a lap beszüntetését. - Mikszáth ekkor megtakarított pénzéből 7000 forinttal kiegyenlítette a lap januári számláját. Azután elment Kálmán Légrády Károlyhoz, a «Pesti Hírlap» szerkesztőjéhez, akivel megállapodott abban, hogy az «Országos Hírlap» előfizetői számára - hogy károsodás ne érje őket - a «Pesti Hírlap» fog járni. Másnap a «Pesti Hírlap» nagy betűkkel bejelentette, hogy az «Országos Hírlap» beleolvadt." 434 Az ügy nem volt azonban ennyire egyszerű, mert Mikszáthot, mint kormánypárti képviselőt, a leghevesebb támadások érték, és a Budapesti Újságírók Egyesületének számos tagja is - kétségtelenül alaptalan, de nagyon is sértő - támadást intézett ellene. Mindez a Nógrád-Honti Ellenzék hasábjain is tág teret nyert - elősorban a kormánypárt - támadására. Ez a balassagyarmati újság előzőleg ugyan egy szóval sem emlékezett meg az Országos Hírlap-ről, bár az is igaz, hogy Mikszáthot sem támadta, és 1898 folyamán két ízben is elismeréssel nyilatkozott róla. így az 1898. október 13-i számában a Pongrácz Lajos volt honti alispán Szemelvények egy régi vármegyei táblabírónak hátrahagyott dolgozataiból című visszaemlékezéseit méltató J. F. monogram alatt meghúzódó ismertető kiemeli, hogy „a munkahattyúdala egy élemedett férfiúnak, hattyúdal a régi jó táblabírákról, kiket Jókai, Vas Gereben, Mikszáth oly rokonszenves színekkel rajzoltak, hattyúdala a régi patriarchális vármegyei életnek". 435 - November 17-én pedig igen meleg szavakkal méltatja Mikszáth munkásságát az Egyetemes Regénytár 1899. évi Almanachjának ismertetése során. Szerkesztői kiválóságán kívül „mes166