Belitzky János: Mikszáth és Balassagyarmat - Nagy Iván Könyvek 8. (Balassagyarmat, 2000)
MIKSZÁTH BALASSAGYARMATON - A városházi bál és a városi lámpák
és most járt nála a városházáról egy küldönc, hogy a teremért ötven forintot kell adni a város lámpáira. így határoztak a városatyák. - Most hát mit tegyünk - kérdezte anyámat - A résztvevőket nem lehet megszorítani, elég mindenkinek a maga baja. - Majd holnap tanácskozunk, Henrik! Majd holnap - mondta anyám, aki szegény csak a legnagyobb erőmegfeszítéssel tudta háziasszonyi tisztét végezni. - Máskor olyan nagy örömmel szokott az öltözködésnél segíteni, most nem törődött velünk. De mi magunk sem. Hanem aztán valami dacféle ébredezett bennünk, hogy legalább ellenségeink ne lássanak letörve. Úgy tettünk, mintha a legjobb kedvünk lenne. Nővérem - (Kornélia) - dacára, hogy most már jobban érezte magát, mégsem táncolt, orvosi tilalommal mentette ki magát. Boldog volt. Ideálja, a szőke lovag, ki az ősz folyamán néha eljött hozzánk és akit mi különös fellengzős modoráért magunk között csak Tankrédnak neveztünk, ezen este mellénk ült. Beszéltek holdsugarakról... borongó árnyakról... Hafizról, Mirza Saffiról és ehhez hasonló haszontalan dolgokról. - Nekem táncolnom kellett, tehát táncoltam. Szünetek közt Mikszáth többször hozzám került és egyszer ezt mondja: - Jól mulat, amint látom. - Én? - kérdeztem. - Halálos ellenségemnek sem kívánok ilyen mulatságot, ez a piknik még sírba visz engemet... Nem elég, hogy táncolnom kell, de a bálnak még deficitje is van, semmi sem jut a városi lámpákra. És a bosszúságon felül a deficitet még nekünk kell megfizetnünk, mert benne vagyunk a szűkebb rendezőségben. - De bizony ... no még mi .... szép is lenne, ha szegény atyjukat most még azzal molesztálnák! - Nézze, - szólt - ez a sok fiatalember, aki itten olyan jól mulat, beléptidíjat nem fizetett, remekül megvacsorázik, iszik, azt amikre kedve jön, mind méltányosnak fogja tartani, ha hozzájárulhat a mulatság költségeihez, pláne ilyen jótékony célra. Én tehát csinálok egy ívet és felszólítom, hogy adakozzanak a város lámpáira. Egy kis idő múlva hozta Mikszáth az ívet megmutatni. - Többet is összeszedhettem volna. Ezt rögtön átadom a város jegyzőjének nyugta ellenében. Most már csak azt mondja meg, meg van-e elégedve? Szólni se tudtam hirtelen a meghatottságtól, oly boldog, oly hálás voltam, majd minden bánatomat elfelejtettem. - Ezután sokkal jobb kedvem lett. Bizony körülbelül láttam, hogy igaz az a régi közmondás: «sírva vigad a magyar». - Az ismerőseink, akik a mai nappal körülbelül kenyér nélkül maradtak, széles jó kedvvel mulattak. Ma is előttem áll, amint vígan ropták a csárdást." 122 71
