Hausel Sándor: Nógrádvár - Nagy Iván Könyvek 7. (Nógrád, 2000)

A VÁR HADI KRÓNIKÁJA A XVI-XVII. SZÁZADBAN - Hét évtized a török torkában: 1564-1663

parolájokra bort adatott a bivalyokat és más marháj okát is eledelnek kiadatta, míg tartott bennek. Tudom azt is, a német vitézek pénzzel maradtak adósok a borért. A főkapitány uram várnak megszállásától fogva egész végig mindaddig míg török kézbe nem kellett esni a végháznak józan fővel viselé magát éjjel-nappal szorgalmatos vigyázásban és gondviselésben volt. Azt sem vettem eszembe, hogy valami hajlandósága lett volna végháznak megadásában. Vallom azt, hogy a várnak föladásában sem első, sem utolsó indító és javalló nem volt, hanem inkább ellentartó. Megértette a magyaroknak és németeknek szándékjokat, hogy meg kellessék a töröknek adni a végházat, maga hívatta főkapitány uram mind a várnépet, meg akarta érteni szándékjokat, azonban experiálván [megtapasztalván] akaratjokat mivel hogy látták veszedelem követi őket, ők megadják, mely dologról főkapitány uram mindenképpen fenyítette őket, lássák mit cselekesznek, életekkel játszanak, de ők seregül avval semmit nem gondolnak, hogy aztán eszébe vette főkapitány uram a dolgot látván sem intésének, sem parancsolatjának nem engedtenek úgy kívánt levelet tőlök maga mentségére, hogy őnagysága oka ne legyen ha végház török kezébe esik. Tudom azt, hogy midőn intette volna hívségekről a főkapitány, azt felelték, hogy ők tovább nem oltalmazhatják. Feleségöket, gyermeköket nem akarják ott veszteni, pogány kézbe ejteni. Hallottam, hogy bátorította a német és magyar vitézeket a Rókabástyának és a többi kőfalaknak megoltalmazására, de egy sem találkozott aki arra állott volna kapitány uram mellé az egy porkolábon, Hlyei Istvánon és magamon kívül. Hallottam azt is, hogy a vitézlő rend azt mondta, hogy nem harcol, hanem a fegyverét kihányja a bástyán. Ők a várat meg nem tarthatják, hanem inkább házokhoz mennek ott vágatják le magukat, hogysem szemök láttára fertőztesse a feleségüket a pogány, gyermekeiket a török kézbe ejtsék. Biztosították a németek és magyarok a főkapitányt, hogy nem őnagysága adja meg a várat, hanem mi mindgyájan seregestül, magam pecsétje is ott lévén kénytelenségből és a porkolábé Hlyei Istváné is. Intette mind a magyart mind a németet várják el a jövő ostromot, ha Isten nekünk adja a szerencsét a németeknek 100 forintot, magyaroknak egy-egy hópénzt megadat, de mindezzel semmit sem érhetett el. Mondván: azt két óra alatt is meginnák, ugyan veszedelmek lenne. Hallottam ezen szókat főkapitány szájából: »Én protestálok az élő Istenre az ő választott angyalai előtt e világ és ti előttetek is, hogy én az én 80