Hausel Sándor: Nógrádvár - Nagy Iván Könyvek 7. (Nógrád, 2000)

A VÁR HADI KRÓNIKÁJA A XVI-XVII. SZÁZADBAN - Hét évtized a török torkában: 1564-1663

ment fel az német király ellen, hanem várakat adott és akkori császárok­nak sok hasznára volt az ő felmenetele, de az uratok semmit nem ad mine­künk, írjátok meg neki s küldjétek ki embereteiket mindjárást sietséggel, adja nekünk Nógrádot és az ország adóját küldje be éppen azmint volt és az húszezer tallért is". 67 Sőt, közvetett adatok arra engednek következtet­ni, hogy I. Rákóczi György hadjáratai idejében is néhány évre a török is­mét birtokba vette a várat. Ez lehet a magyarázata annak a mondának, amely szerint a gyarmati vitézek 1648-ban elrabolták a nógrádi aga Esz­tergomba menyasszonynak utazó lányát. Az eset a következőképpen ma­radt ránk Bél Mátyás leírásában: A gyarmati végváriak kémeik által érte­sültek, hogy a nógrádi várból egy gazdag török mennyasszonyt fognak Esztergom várába kísérni. A gyarmatiak csapataikat az erdők széleibe el­19- Török-magyar határviszonyok 1606 és 1657 között rejtették, ahol a nászkíséretnek el kellett vonulnia. Mikor a menet odaért, az elrejtett katonák előrohantak, szétverték a kíséretet, a menyasszonyt ék­szereitől megfosztották, és gazdag zsákmánnyal tértek vissza Gyarmatra. E botrányos tett nagyon felháborította a törököket, akik Gyarmatot emi­58

Next

/
Thumbnails
Contents