Hausel Sándor: Nógrádvár - Nagy Iván Könyvek 7. (Nógrád, 2000)

BEVEZETŐ

ÓGRÁDVÁTC lenség jeges közönyével doboghatna?, melly ősök sírjainál, kik a hazáért éltek, és dicsőén elhulltak, a kegyelet adóját megtagadhatná? — Ha van, essék reá a kárhozat átka, mert kebléből kialudt a hazafiúi érzelem ápoló tüze: a történeti visszaemlékezés".

3 A két idézett reformkori történész gyakorlatiasabb kortársa, Széchenyi István 1832-ben tömörebben és sokkalta prózaibban foglalta össze benyomásait, amelyeket a nógrádi várban szerzett egy nyári kirándulásán, amikor Vácról átgyalogolt ide. Rövid naplóbejegyzésében annyi áll csupán, hogy a régi vár szóra sem érdemes. Ellentétben Vörös Ferenccel és Nagy Ivánnal, nem a hősi múltat juttatta eszébe a várrom, hanem népünk mindenkori elmaradottságát: „romjaiból látni, hogy a magyar mindig és minden időkben néhány évszázaddal más népek mögött kullogott."

4 A 18-19. században felfedezték a várrom gazdasági jelentőséget, tudniillik köveit felhasználták, mint kőnyerő hely jött számításba. Mocsáry Antal 1826-ban csodálkozással vegyes megütközéssel teszi fel a kérdést: „Ki gondolta volna épsége azon idejében, hogy ezen erős kőfalainak kövei, még az országutaknak javítására fognak valaha használtatni?!"

5 Igazán nagy veszélybe 1880-ban került, amikor a vármegye elrendelte a helyi érdekű utak kövezését. Ekkor a falu lakói a vár tövében, mivel az közel esett az úthoz, tényleg kőbányát nyitottak és pár ölnyire megközelítették a várfalakat. A püspöki uradalom felügyelője jelentette az esetet a Műemlékek Országos Bizottságának és egyben kérte véleményét, hogy az 1881. évi XXXIX. számú műemléki törvény értelmében fenntartandó műemlék-e a vár. Bár Geduly Ferenc jelentésében azt írta, hogy műbeccsel bíró részt nem fedezett fel, mindamellett úgy ítélte meg, hogy a vár történeti beccsel kétség kívül rendelkezik. Ennél nagyobb súllyal esett a latba, hogy Peitler püspök a romok fenntartását akarta. Egyébként a várterület használatának szabályozása már az 1860as, az uradalom és a falu között megkötött szerződésbe is bekerült: „A vár körüli tér a lakosoknak legelőképpen szolgáland ugyan, azonban a várromok és a vár tere a régiség megőrzése tekintetéből az uradalom tulajdona marad."

6 A 19. század utolsó harmadában fordultak feléje először úgy, mint megbecsülésre különösen érdemes történelmi emlékhez, a 20. században pedig helyet adott a vár politikai, történelmi megmozdulásoknak, de elsősorban mint turistacélpont volt jelentős. Amíg a tömeges turizmus korszaka be nem köszöntött, legfeljebb egy-egy történetbúvár, kíváncsi érdeklődő, vagy 10