Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)

NAGY IVÁN ÉLETÚTJA - Hermann Róbert: Nagy Iván, mint katona

kerten, Akasztón, Solton át Dunaföldvárra vonult. Július 11-12-én Dunaföldvárnál keltek át a Dunán, s itt értesültek arról, hogy a Görgei vezette feldunai hadsereget üldöző cs. kir. és orosz csapatok már a Dunántúlon vannak, így a század tehát könnyen ezek kezére kerülhet. Erre Lovassy százados „jónak látta a mellénk adott Gál nevű nemzetőri őrnagy

38 és kormány emberének írásban adni, hogy ily körülmények közt nekünk nem lehet tovább kísérni az aradiakat, és a Haza ügye is követeli, hogy mi át adva a bántalomnak kevésbé kitett nemzetőröknek az aradi foglyokat, kísérjék azok, mi pedig a legközelebbi magyar táborhoz csatlakozunk; hivatkozván ilyen esetre szóló hadi szabályokra". Bergernek ez nem tetszett, de a század nem habozott, s július 13-án megindulva, Fülöpszálláson, Izsákon, Kiskunfélegyházán, Alpáron, Újkécskén át július 18-án Szolnokra ért. Itt találták a tartalék hadtest Lenkey Károly ezredes vezette dandárát, s ehhez csatlakozva, a Tisza bal partján vonultak le Törökszetmiklóson, Cibakházán, Kunszentmártonon át Szentesre. Nagy Iván július 29-én tanúja volt a Kari Thun ezredes által felgyújtott Csongrád égésének. Július 31-én a század Hódmezővásárhelyre vonult, augusztus l-jén visszarendelték Szentesre, majd 2-án Hódmezővásárhelyre. Augusztus 3-án Makóra, onnan pedig Kiszomborra vonultak, majd 4-én Szőregnél csatlakoztak a Henryk Dembinski altábornagy parancsnoksága alatti főerőkhöz.

39 A Julius Haynau táborszernagy vezette cs. kir. fősereg az előző napon erőszakolta ki az átkelést Újszegedre, s az itteni hídfőben gyülekeztette csapatait. Nagy Iván az előző napi ütközet szomorú utójátékaként döbbenten látta, „mint metélik el a sebesültek kezeit, lábait a sebészek, és rakják kocsira". Augusztus 5-én Nagy Iván elégedetten írta versében: „Valahára ismét jó tábor, / melynek élén áll jó vezér, / Kiben hadi lángész van, és / lángol a szabadságért." Nagy Iván Dembinskire gondolt, de csalódnia kellett. Ezen a napon Haynau már Szőregről elűzte a magyar csapatokat, s megkezdődött a hosszú és kínos visszavonulás - nem a kormány által kijelölt és még magyar kézen lévő Arad, hanem Temesvár felé. Nagy százada Bánátkomlóson és Csatádon át jutott augusztus 9-én Temesvár alá. A visszavonulás során vívott besenyői és csatádi ütközetekben a század nem vett részt, a katonák azonban - köztük Nagy is - egyre többet nélkülöztek. Nagy versben szidta a huszárokat az állandó visszavonulásukért, de immár Dembinskivel és a többi vezérrel is elégedetlenkedett.

40 Augusztus 9-én a szentandrási magas úton vonulva, látták Dembinskit és Mészáros Lázárt, s a fővezér ágyúfedezetre állította a századot. Rövidesen azonban az ágyúzás kezdetén - Temesvár felé indították őket. „Nagyszerű látmány tűnt szemeim elé" - írja le benyomásait Nagy Iván. „Az egész temesvári térség a Beregszópatak mentében és a Vadászerdő és mehalai erdő közti térség el volt lepve a magyar sereg által. Borzasztó ágyúzás folyt. Mi, vagyis századunk Szentandráson keresztül az aradi úton le és a Beregszó hídján érvén, a mehalai erdő és Vadászerdő közti mezőre jutottunk a patak partján, végig tekintvén, láttam a temérdek új, kapával és lándzsával (hamarjában) felszerelt honvéd zászlóaljakat. Szemközt a Beregszó patakán túl, a szentandrási és kisbecskereki kis hegysoron vagy magaslaton álltak a német és Panyutyin muszkái." Rövidesen értesültek arról, hogy a táborba érkezett Bem tábornok, s átvette a fővezérséget. Erre a század átkelt a Beregszó patakon, s az ellenséges lövegek lőtávolán túl, a saját lövegek lőtávolán belül állt fel. A tüzéreket azonban a század így is zavarta az irányzásban, s kiabáltak, hogy a század jöjjön vissza. Rövidesen hátrálót doboltak, ekkor 95