Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)

NAGY IVÁN, A TUDÓS ÉS GONDOLKODÓ - R. Várkonyi Ágnes: Nagy Iván, történetíró a polgári átalakulás korában

neteket kevésre értékelte. Nagy Iván még Szalay László hagyományait követve felis­merte a diplomáciatörténet és intézmény­történet jelentőségét. Ezzel szemben a ro­mantikus szemléletben a magyar történe­lem néhány kiragadott szakasza, leegysze­rűsítve militáris jelenségekre, teljes elfo­gultsággal kapott korfölötti minősítést. Mintha a magyarok csak azért élték volna át az évszázadokat, hogy vég nélkül har­coljanak. Úgy tűnhetett, hogy évszáza­dokon át mást se tettek, mint lelkes véron­tásokkal harcolták ki örökös, mások hibá­jából elszenvedett vereségeiket. Nagy Iván teljes mértékben osztotta Rómer Flóris véle­ményét: „Úgy hiszem, helyesen cselek­szünk, ha azon bűnöket, melyek egy bizo­nyos korban elkövettettek, minden alka­lommal és leplezetlenül feltárjuk az újabb nemzedék előtt, hogy megismervén azo­kat eredetükben és következményeikben, oly irányt adjon önművelődésének, hogy soha semmi viszonyok s körülmények kö­zött azokba ne essék." Hangsúlyozza, hogy a nemzeti elfogultság nem magyar sajátosság. Más nemzetek körében is él, és többek között a franciákat ugyancsak té­ves következtetésekre vitte. 44 Nagy Iván egyetemes, egységbenlátásra törekvő szem­léletének nincs nyoma a másod és har­mad-virágzását élő romantikus felfogás je­gyében készült írásokban. A társadalom­történeti igénnyel áthatott történészek, Nagy Iván pályatársai többször jelezték ennek veszélyeit: a társadalom kevéssé mű­velt rétegeiben téves történeti önérték­tudatot alakít ki, a kiváltságos osztály ha­di-politikai erényeit kritikátlanul dicsőítő irány nem állja ki a tudományos kritikát. Az 1880-as években mégis álkuruc versek tanították történelmére a felzárkózni igyekvő társadalmat. Nagyszabású életműve, hatalmas levél­tári anyaggyűjtése tanúsítja, hogy Nagy Iván félreszorított történészgenerációjával együtt nagyon jól tudta, hogy addig nem lehet Magyarország korszerű történetéről szólni, amíg a nemesi rend múltjával együtt nincs feltárva a városok, a falvak, a jobbágyok, kereskedők, kézművesek, pol­gárok évszázadokon átvezető útjainak tör­ténete. Felismerte a községek önkormány­zatának történetében rejlő értékeket és fel­figyelt a mezővárosok történetére. A ma­gyar állam intézményeinek s a vármegyék közigazgatásának személyekre lebontott történeti kézikönyvét készült összeállítani. A történetkutató munkájának értelmét abban látta, hogy eredményei hatnak ko­rára. „Úgy vagyunk mi, mint a szegény, fáradó bányászok, kik az izzadsággal fej­tett törmeléket átszolgáltatják az olvasztó kohóknak, a honnan azok a finomító gyá­rakba és végre az alakító műhelyekbe ke­rülnek, hol a társadalom érdekében a vég­célnak megfelelő alakot nyerik el." 45 Leg­főbb követelményét, hogy egységében kí­vánatos áttekinteni a múltat, és szép me­sék helyett tudományosan hiteles történel­met szükséges a közönség elé tárni. Nagy Iván két kisebb gyermeke után 1890-ben elvesztette egyetlen fiát. Levelei­ből tudjuk, hogy nagy lelkierővel dolgo­zott, megalapította a múzeumot, s tető alá hozta a Nógrád vármegye történetének el­ső kötetét. Mindvégig meggyőződése volt, „a nemzet jövője annak múltján alapszik." „A mester, a magyar családtörténet és heraldika főembere, jóformán megalapító­ja," 46 és hasonlóan jelölték ki helyét a ma­gyar történettudományban: a címertan út­törője, a genealógia alapvetője. Levelezése még nincs feltárva. Forrásgyűjteményéről kevéssé fújták le a port. Életműve még monografikus feltárásra vár. Mégis nagy biztonsággal állítható, hogy tudománytör­téneti helye a polgári Magyarország reális történetismeretének megteremtéséért küz­dők táborában van. Emléktáblájának fel­avatására kiadott meghívón idézett szavai 25

Next

/
Thumbnails
Contents