Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)

NAGY IVÁN, A TUDÓS ÉS GONDOLKODÓ - R. Várkonyi Ágnes: Nagy Iván, történetíró a polgári átalakulás korában

R. VÁRKONYI ÁGNES belül is a konzervatív és liberális eszmék térhódítását, az elszegényedést és egyéni meggazdagodást, a ragaszkodást a meglévőhöz és a mindenáron való újra törést, az értelmiségi, vállalkozói pályára lépők és a gazdálkodók, a hivatalnokok és politikusok egymástól távolra eső útjait, a művészek, megszállott természettudósok és tanárok szabálytalan pályaképeit. Együtt és sokszor egymás ellen fordulva az értékmegőrző és átalakuló képességet. Megadatott Nagy Ivánnak is az a lehetőség, hogy egyszerre két látószögből szemlélhette ugyanazt. A nemesi rend szétfutó családjait egyszerre látta belülről és kívülállóként is. Miként például Mocsáry Lajos, aki a nemesi rend átalakulási folyamatáról mai szociológiai elemzésekkel vetekedő eleven képet rajzolt.

22 Nagy Iván tudatosan igyekezetért tárgyát, a nemesség történetét, megfelelő távlatot biztosító távolságról történetiségében tekinteni. Ezt írja: „Részrehajlatlan és elfogulatlan igyekeztem lenni mindenütt."

23 A historikus pártatlansága azonban jámbor óhaj, súlyos megszorítások között érvényesülhet. A történetíró korának gyermeke. Mozgásterét véges ismeretanyag, tudományának az adott korszakban elért, filológiai, forráskritikai ismeretei szabják meg. S akkor még nem is beszéltünk a rejtett kelepcékről. A tévedéseket, különösen munkája kezdetén Nagy Iván sem kerülhette el. Minden korszak történetíróinak gondolkozásmódját meghatározott világlátás alakítja. Igaz, hogy egyre szélesebb terepet ad, de ugyanakkor újabb, sokszor láthatatlan korlátozó, vagy irányító tényezőket is beépít személyiségébe. Képzettársítási készletét csaknem készen kapja, mint műveltségi anyagot, a családi kör eleve rejtett iránytűkkel látja el, a társadalmi-politikai közeg, a hatalom pedig jól működő struktúrákban szabja meg pályáját. Mindehhez pedig hozzájárulnak a megélt kor ugyancsak sajátos kihívásai. A magyar történetírónak a 19. század közepén nem Amerikát kell felfedeznie, hanem Magyarország elsüllyedt történelmét kell feltárnia. Nagy Iván korának egyik kulcsszava a sokat emlegetett „elfogulatlanság" a sokszor vágyott vegytisztaságában nem létezik, nem is létezhet, a fogalom történeti és szemléleti kategória. Hogyan volt pártatlan Nagy Iván? Ki ellenére és kinek érdekében? A kérdés súlyos, és a válasz sem könnyű. A Magyarország családai... 13 kötete azonban világos és egyértelmű feleletet rejt magában. Nagy Iván sokat írt róla levelezésében is, hogy mennyi nehézséget okozott munkájában a családi szóhagyomány, a szubjektív társadalmi elvárás. Az egykori nemes családok kortárs tagjai önmaguk múltját minél messzebbre vezették vissza. Szívesen vették, ha ősük Árpáddal jött be, jólesett hinniük azt is, hogy nemeslevelüket a középkor korai századaiban kapták. Hol van bárhol is család, közösség, ország, amelynek tagjai ne dicső, hősi tetteket véghezvitt ősök, bátor és derék emberek leszármazottainak szeretnék magukat tudni? A Magyarország családai... szerzője a hiteles forrásokhoz ragaszkodott. Sőt azt is leszögezte, nem elégedhet meg a bíró szerepével, aki csak a peres feleket hallgatja meg, neki olyan forrásokra is szüksége van, amelyek nem csupán az érdekeltek szemszögéből rögzítik a valóságot.

24 Ezt a maga korában különösen modern forráskritikai elvet nem tudta, nem is tudhatta kora forrásismereti szintjén következetesen keresztülvinni. Már csak a feladat egyetlen ember erejét messze meghaladó nagysága miatt sem, de elismerésre méltó, ahogyan megpróbálta érvényesíteni. Rendkívül változatos forrásanyaggal dolgozott: birtokiratok, peres anyagok, végrendeletek, országos intézmények iratai, pecsétek, címerek elbeszélő források, naplók, emlékiratok, magánlevelek és ha16