Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)

NAGY IVÁN ÉLETÚTJA - Hausel Sándor: Nagy Iván horpácsi évei (1878-1898)

történelmi helységneveinket magyarra for­dítani, „kivált amelyik helynek lakossága nem magyar ajkú, mert az nem csak hogy nehezen veszi be magát a közforgalomba, de azért is, mert a múltunk nyomait elho­mályosítani a történetíró előtt nem tartom czélszerűnek". 47 Másrészt a már a magyar nyelvhez idomult régi helynevek erőltetett magyarosítása sem lenne szerencsés. Pél­daként Sztregova esetét hozta fel, amelyet a XIII. század óta így ismerünk. Ennek ma­gyarra fordítása Eszterka vagy Ernyőd for­mában idegenkedést szülne. Részben en­nek következéseképpen, részben a mono­gráfia írásának okán 1896-ban az Országos Statisztikai Hivatal is őt kereste meg, hogy „a magyarországi községek nevének gyö­keres és végleges rendezése czéljából meg­indított nagyszabású, nemcsak gyakorlati tekintetekből, hanem kulturális, sőt hazafi­as szempontból is nagy jelentőségű mun­kálatot becses szakismereteivel támogatni és előmozdítani szíves leend". 48 A millenniumi kiállítással kapcsolatosan ismét csak őt kérte fel 1894-ben Scitovszky alispán, legyen a kiállítási javaslat kidolgo­zója úgy is mint „levéltárunknak alapos ismerője". 49 A közéleti Nagy Iván Eddigi életrajzaiban hároméves horpácsi bíráskodása (1888-1891) kétféle beállításá­val találkozhatunk. 50 Az egyik szerint meg­választották, a másik szerint megválasztat­ta magát bírónak. Akár így, akár úgy tör­tént, az igazi kérdés az, hogy vajon mint akadémiai rendes tagra vagy mint földbir­tokosra voksoltak „Mostohafalva" lakosai? Az utóbbi felé hajlok. Jóllehet a falu válasz­tóinak névjegyzékében mint akadémiai tag szerpel a 10 földműves, a kocsmáros, a ta­nító és az egyetlen földbirtokos mellett. 51 Nagy Iván szemükben elsősorban földbir­tokos lehetett, akinek a hóbortja a köny­vek, mindezek ellenére mindenkihez volt egy jó szava. Bíróságát mint a kuriozitás non plus ultráját szokták emlegetni, olykor lesajnáló-lekezelő mosollyal. Pedig talán természetesen adódódott, hogy a 10 éve ott élő, de egyébként már régóta ismert Nagy Iván aktív résztvevője lett annak a kis kö­zösségnek, ahova életét kötötte. S nemcsak a bíró volt e három év alatt egy nem akár­ki Horpácson. Egyik képviselőtársa, Szon­tagh Pál szintén országos tisztségek után (az országgyűlés alelnöke, majd valóságos belső titkos tanácsos volt) került a falu képviselőtestületébe. Nagy Iván egyébként virilis jogon tagja volt a község képviselő-testületének (rajta kívül benne voltak Szontagh Pál, Veres Er­nő, özv. Géczy Dénesné, a Dedinszky örö­kösök, póttagok Hoffmann Dávid és Schick­tanz Adolf). A nagyrészt általa vezetett 1888. és 1889. évi bírósági napló napi bejegyzései egy kis falu közigazgatási ügyeibe adnak betekintést. A körjegyzővel hadilábon állhatott, mert egy iratra azt a megjegyzést írta, hogy a „jegyző maleversiojának egyik tanúsítvá­nya, mert csak zsarolási szándékból történt a régi dolog újra elővétele". Bírósága alatt a saját költségén csináltatott „levéltári nagy szekrényt, mely kettős ajtóval kettős osztállyal és külön két kulccsal van ellátva, - valamint a szintén saját költségen szer­zett nagy réz oldalú hirdetési dobot, nyak­szíjjal és két fényezett verővel" a falunak ajándékozta. 52 A választó közgyűlésen min­dent rendben találtak a leltár átadásakor, csupán az okozott kellemetlenséget, hogy a község legfontosabb iratai, pénztárnoki főkönyvek és beszedési naplók a körjegy­zőnél voltak, aki felszólítás ellenére sem adta vissza azokat. Az alispánnal (Scitovszky János) való jó kapcsolata révén 1890-ben egy nem telje­sen törvényes kísérletet tett a Patakra veze­tő „járhatatlan és veszélyes" út vármegyei 147

Next

/
Thumbnails
Contents