Szokolai Zsolt: A Duna-Ipolyvölgyi helyiérdekű vasút építésének története - Nagy Iván Könyvek 5. (Balassagyarmat, 1998)

IV. A duna-ipoly-völgyi helyiérdekű vasút megvalósulásának hosszú folyamata (1883-1909) - 2. A vármegye kezdeményez (1890-1895)

javaslatokra. Előadásában a vasútügyet tágabb összefüggései­ben vizsgálta. Először is elismerte a vonal létjogosultságát, azonban támogatásától elzárkózott arra hivatkozva, hogy már kötelezettséget vállalt a vármegyei vasút megvalósításának előmozdítása érdekében, és e lépése az ügy elárulását jelentette volna. A továbbiakban előadásából kiderült, hogy egyre erő­sebb az a politikai mozgalom, amely célul tűzte ki, hogy Nóg­rád vármegye székhelyét helyezzék át Losoncra, a megye a­múgy is legdinamikusabban fejlődő és legiparosodottabb váro­sába. Szontagh reális veszélynek minősítette az elképzelést, és kérte a járás lakóit, hogy az Aszód-balassagyarmati vonal elleni aknamunkájukkal ne nehezítsék meg a megyeszékhely helyze­tét. Ugyanis azzal, hogy a megvalósuláshoz közel álló vasutat ellehetetlenítik, csak újabb érvet adnának a Losonc pártján ál­lóknak. Az pedig a nógrádi járásnak sem lehet érdeke, hogy a távoli Losonc váljék az új közigazgatási központtá - fejtegette. Hiába érveltek a verőcei vasút hívei, hogy vonaluk jobban szolgálná Balassagyarmat érdekeit, az ülés végén Szontagh ha­tározatban szólította fel a járás megyebizottsági tagjait, hogy „...az aszódi vonal tervét pártolják és karolják fel melegen". 4 0 Hogy így tettek-e a járási küldöttek, vagy sem, azt nem lehet biztosan tudni, mindenesetre a székhely-vita jóval azelőtt eldőlt, mielőtt az Aszód-balassagyarmati vonal elkészült volna. Ugyanis 1890. június 2-án, a megyegyűlésen a Balassagyarma­tot pártoló képviselők - kihasználva azt, hogy a gyűlésen a losonci párt tagjai kisebb létszámban jelentek meg - az érvé­nyes szabályokat megszegve felvetették a napirendi pontok közé a székhely kérdésének ügyét. A nyomban határozatra is felterjesztett javaslat természetesen Balassagyarmatnak ked­vezett: kimondták, hogy a település marad Nógrád központja és a vitát lezárva a kérdésről többet nem tartanak szavazást. A losonciak puccsot emlegettek, és nem is jártak messze az igazságtól, hiszen a szabályzat kimondta, hogy szavazni csak 46

Next

/
Thumbnails
Contents