Szokolai Zsolt: A Duna-Ipolyvölgyi helyiérdekű vasút építésének története - Nagy Iván Könyvek 5. (Balassagyarmat, 1998)

IV. A duna-ipoly-völgyi helyiérdekű vasút megvalósulásának hosszú folyamata (1883-1909) - 1. Az első kísérlet (1883-1885)

meg, amelyekről éveken át beszéltek. Ugyanis az 1855-ben ala­kult cs. kir. Szabadalmazott Osztrák-Magyar Állami Vaspálya Társaság (OMÁVT), amely a neve ellenére egy bécsi székhe­lyű osztrák magántársaság volt, s egy 1866-os megállapodás szerint az 1867-es évtől számított 99 évig rendelkezett működé­si engedéllyel, engedélyt kapott a Párkánynána-Csata közötti vasútvonal megépítésére, amit 1885-re be is fejezett. (A Pest­marcheggi vonal is e társaság tulajdona volt.) 1884-ben aztán a Kereskedelmi Minisztérium megadta az engedélyt a vonal folytatására, s így 1886-ban Ipolyságot, 1887-ben pedig Lévát kapcsolták be az ország vérkeringésébe. 1 9 Ha ránézünk a tér­képre, rögtön szembeötlik, hogy az OMÁVT vonalvezetése nem a Budapesttel való legrövidebb összeköttetést szolgálta, hanem a térség forgalmának Bécs felé való orientálódását segí­tette elő. Mialatt az OMÁVT vonala közeledett Balassagyarmat felé, a nógrádi megyeszékhelyen nem tettek le a közvetlen budapesti összeköttetés megteremtéséről. 1883-ban a kereskedelemügyi miniszter 34.410 sz. rendeletével megadta az előmunkálati en­gedélyt lovag Falk Zsigmond és érdektársainak egy Vácról Ba­lassagyarmatra tartó helyiérdekű vasút megépítésére. Ez volt az első konkrét próbálkozás a két várost összekötő vasútvonal létrehozására. A tervezett útirány Vácról kiindulva Rád-Szenc­Csővár, esetleg Sáp-Guta-Kövesd-Becske-Kelecsény-Nándor­Mohora-Szügyön át Balassagyarmat volt 2 0. A megye egyik fő hetilapja, a Nógrádi Lapok és Honti Híradó azonnal felkarolta a kezdeményezést, adakozásra szólította fel a vármegye közön­ségét, és hétről-hétre lelkesen számolt be a gyűjtés eredményé­ről és a vasúttal kapcsolatos eseményekről. 1884 februárjában a városi közgyűlés 5.000 frt segélyt szavazott a vasút javára, az­az a képviselőtestület is támogatta az építés ügyét. Megalakí­tottak egy vasúti bizottságot, hogy az irányítsa a részvénygyűj­tést. Egyben a bizottság tagjai rögtön 8.600 frt értékben vál­31

Next

/
Thumbnails
Contents