Tausz Katalin: Az óváros. Gondolatok egy városi kis-társadalom szerveződéséről - Nagy Iván Könyvek 4. (Balassagyarmat, 1998)
Falvak, városok, települések kis- és nagy társadalmak
A klasszikus szociológiai irodalom nemigen tekinti a városlakók összességét a szó szoros értelmében társadalomnak. Max Weber szerint „a város olyan helység, ahol az emberek sűrűn egymás mellé épített házakban laknak, s így olyan nagyméretű összefüggő település jön létre, hogy hiányzik a szomszédsági szervezeteknek az az egyébként jellemző vonása, hogy a lakosok kölcsönösen személyesen ismerik egymást." 1 4 Karl Mannheim megfogalmazásában a város méretei és heterogenitása miatt nélkülözi a paraszti társadalmat jellemző közvetlen és mindent átfogó szolidaritást. A falut a primer, face to face kapcsolatok jellemzik, a várost a szekunder, külsődleges, nagyobb távolságot tartó személytelenebb érintkezési viszonyok. A városi élet felületes és alapvetően funkcionális kapcsolatok hálójában zajlik. 1 5 Georg Simmel a racionalitásra, a személytelen, ám kalkulálható kapcsolatokra épülő városi életet kaleidoszkóphoz hasonlította; szerinte az urbanizáció hatott a kultúrára és az emberek szellemi életére. 1 6 A Park és Burgess nyomán humán ökológiának nevezett tudományterület a népesség ökológiai eloszlását szabályozó törvényszerűségek feltárására vállalkozik. Azt kutatja, hogy a település mennyiben tekinthető a társadalmi integráció keretének; a település nagysága, jellege, szerkezete mennyiben befolyásolja a településen élők kapcsolatainak rendszerét. A communitas, közösség vagy ahogy nálunk e fogalom meghonosodott helyi társadalom kutatását eredetileg a modern élettel szembeni elégedetlenség, az integrált, stabil, biztonságot nyújtó és harmonikus közösségek iránti vágy motiválta. E vizsgálatok a modern társadalom kritikáját fogalmazták meg. Nincs ez másként manapság sem. Ahogy N. Dennis írta: „A társadalomtudós és a szociális munkás szótárában 'a közösség' (the community) az egyik leggyakrabban és legtágabb értelemben használt kifejezés. Ez azon szavak egyike, ahogy Le Bon megfogalmazta, amelyet mindenki ünnepélyesen vesz ajkára, s 14
