Tausz Katalin: Az óváros. Gondolatok egy városi kis-társadalom szerveződéséről - Nagy Iván Könyvek 4. (Balassagyarmat, 1998)

Lakásutak

egymáshoz fűződő viszonya természetes módon a lakók társadalomban elfoglalt helyének szimbólumává válik. A helyzetükön változtatni képtelen csoportok egyre erősebben elkülönülnek, szegregálódnak a település egyre strukturáltabbá váló lakásállományában. Ez az összefüggés, a lakásépítés ínséges időszakában, a negyvenes évek végén és az ötvenes években sem veszítette el érvényességét. Ám mindenki számára láthatóvá Balassagyarmaton, az első lakótelepek megépítésekor vált. A lakótelepi panelházak megjelenése, az 1960-as és 1970-es évek során, radikálisan megváltoztatta mindenütt a lakásmód-normákat. Alapvető szükségletté vált az összkomfort, s akik mindezzel nem rendelkeztek, érzékelhették, hogy lakásmódjuk a többiek szemében értéktelennek minősül, azaz stigmatizálja őket. Hasonló folyamat zajlott le a nyolcvanas években, amikor az első panellakások veszítették el értéküket az újabb lakótelepekkel, kisebb társasházakkal, családi házakkal szemben. Az efféle azonosságtudat zavarai miatt érezhetik az Óváros lakói, hogy az épület, amelyben laknak, lakásuk, a lakókörnyezet nem felel meg a társadalmilag elfogadott normáknak. Az előítéletekkel terhes közvélekedés a leromlott lakóterületek állagának színvonalát gyakorta kiterjeszti az ott élő népességre is. Az elöregedő városrészeket az idős emberek lakóhelyének tartja; feltételezi, hogy ilyen helyen a társadalmi hierarchia legalján elhelyezkedők élnek. A rossz minőségű házak, lakások lakóinak életformáját, a lakóhelyi-társadalmi normákra hivatkozva rendezetlennek és normasértőnek is tekinti. Könnyen rátalálnak így a bűnbakra, a lakosság nem áldozata a körülményeknek, hanem azt kapja, amit megérdemel, hisz maga felelős a környezetéért, maga tette ilyenné. Dávid Jánossal a budapesti Újlakon végzett közös kutatásunk során megpróbáltuk meghatározni a lakásmód rendezettségének minősítési szempontjait.

13

7 Három lakásmód-típust kü135