Tausz Katalin: Az óváros. Gondolatok egy városi kis-társadalom szerveződéséről - Nagy Iván Könyvek 4. (Balassagyarmat, 1998)

Lakásutak

A mai kereső családfők többsége a hatvanas-hetvenes évek­ben a környező falvakból érkezett az iparba munkavállalónak, vagyis szerencsét próbáló. A hatvanas évek beköltözőiből szak­munkások, BM dolgozó, de egy osztályvezető és egy tanár is az Óvárosban maradt. A hetvenes években különböző irányokból, helyekről, eltérő háttérrel és kilátásokkal érkezett családfőket ma már többnyire betanított- és segédmunkások, s egy techni­kus családja képviseli. A családi kapcsolatokon alapuló költözések gyakran keve­redtek a lakáshiányból adódó kényszerrel. Egy 1929-es dejtári születésű, ma már nyugdíjas betanított munkásnő, például, al­bérlőként költözött egy 20 négyzetméteres szobába, „... mert el­jött a lányáéktól, ahol sűrűn voltak". A kárvallottak, kényszernek engedelmeskedők csoportjából még itt élnek azok az idős, ma már egyedülálló asszonyok, akik az ötvenes évek államosításai, a ki- és a felvidéki áttelepítések, a földigénybevétel, tagosítás, tanyaelvétel miatt kerültek ide. E csoportot bővítették ekkorra a szanálás miatt otthonukból ki­telepítettek is. Ám e kényszerek a fiatalabbakat is súlyosan érintették. Az Óváros tér egyik négy-lakásos tanácsi házában egy volt bolti kereskedő lakik mozdonyvezető fiával, 1986-tól, amikor is a Rákóczi útról „szanálták ide" őket. „A tanács úgy döntött, hogy le kell bontani. Április 4-én még fel sem ébred­tünk, már szedték le a tetőt a fejünk fölül. Három napon belül el kellett költöznünk. ... Szeretnénk hozzáépíteni egy fürdőszo­bát, de nem kapunk rá engedélyt. Az építési tilalom feloldása csak egyes személyekre vonatkozik." 13 3 A kárvallottak közülük az idős, egyedülálló asszonyok jutottak a legínségesebb hely­zetbe: ők a legnyomorúságosabb udvari lakrészek lakói. A kedvezményezettek, a lakást kapók vagy vásárlók is sok szempontból kárvallottakká váltak a nyolcvanas évek végére. A Templom utca egyik lakását utalta ki a városi tanács, kisebb régi lakása helyett egy négy gyerekes segédmunkás családjá­132

Next

/
Thumbnails
Contents