Zólyomi József: A Nógrád megyei parasztság lakástextíliái 1700–1960 - Nagy Iván Könyvek 3. (Balassagyarmat, 1998)
Dunna, párna, párnatakaró, derékalj - Párna - Gyári textíliából készült párnák
A menyasszony felvetett ágyában levő párnák anyagának, a rajta elhelyezett mintáknak többnyire a felsődunnával kellett egyeznie, míg a napi használatú párnákat az alsódunnával azonos anyagból készítették. A vetettágy gyári textíliából varrt párnáinak egyik keskeny szélét 812 cm széles slingeléssel, csipkével díszítették. Ezt a díszítési módot azokban a falvakban ismerték, ahol az ágyneműt 1940 előtt is gyári anyagból állították össze. Kazár, Mátraszőlős, Mátraszele, Nádújfalu, stb. községekben, ahol a boltban vásárolt textíliát csak az 1940-es években kezdték párnának felhasználni, a párnavéget hímzéssel díszítették. A piros, kék, sárga, zöld fonallal hímzett mintákat (rózsa, szegfű, csillag, búzavirág) Pásztón drukkoltatták (üttették) ki. A szövőpamutból horgolt, boltban vásárolt csipkének mind a két oldalára 2-3 sor forhamentli díszt tettek. Alája piros, bordó, kék, rózsaszín selyemanyagból betétet helyeztek, hogy a csipke mintája jobban érvényesüljön. Buják, Erdőkürt községekben a fő díszítmény két sarkára apró színes gyöngyöket varrtak. Hollókő környékén, Cserhátsurányban, Terényben a csipke nyílásaiba piros, kék, rózsaszín gyapjúszalagokat fűztek. A kékfestő párnák szélére régebben keskeny fehér csipkét, a századfordulótól gyári rózsaszín ánzetos csipkét tettek. A vetettágy párnáiba az 1930-as évekig tok ritkán került. A köznapi használatú párnákat az első világháború után kezdték ezzel ellátni. 8. kép. Angol párna. Ságújfalu. Dénes 9. kép. Angol párna. Etes. Gordos Istvánné tulajdona Jánosné tulajdona 41