Zólyomi József: A Nógrád megyei parasztság lakástextíliái 1700–1960 - Nagy Iván Könyvek 3. (Balassagyarmat, 1998)

Dunna, párna, párnatakaró, derékalj - Párna

A levéltári források adatai sajnos nem alkalmasak arra, hogy a ván­kos-fejel névhasználat elterjedési területét körülhatároljuk. Lehetetlen ugyanis megállapítani, hogy a kárlistákra felvett tárgyneveket az össze­írok vagy a tulajdonosaik ismerete, névhasználata alapján jegyezték-e le. Annyi bizonyos, hogy a fejel szóhasználatból kizárhatjuk a megye szlovák (vankús) és német (poct) településeit. Nagyon valószínű, hogy a magyar falvakban a párna megjelölésére mindenütt a fejel vagy fehel szót használták, de a hallás után nehezen megkülönböztethető két elne­vezés közül a gyakoribb előfordulású fejelt jegyezték be a hivatalos iratokba. Forrásaink szerint a párnát azokban a falvakban is fejelnek nevezték, ahol a recens gyűjtések ennek emlékét már nem találták meg. Példaként említhetjük Cserhátsurányt és Ipolyvecét, ahol 1850-ben több családnál „pamutos fejel haj"-t írtak össze. 7 0 Az alábbiakban tekintsük át a párna anyagára, díszítettségére utaló levéltári adatainkat. A Füleken lakó Német József zsellérnek, 1739-ben „Takácsszőtte pamukos vankus haj 4 darab" égett meg. 7 1 Egy alsósztre­govai jobbágynak „hét pamukkal szövőt vánkushaja" lett a lángok mar­taléka 1758-ban. 7 2 A vadkerti (Érsekvadkert) Csordás János kamrájából „3 kék és veres pamukkal vegyes vánkus hajat" loptak el 1787-ben. 7 3 A sidi juhásznak, 1816-ban, „1 vankus haj fehér veres pamukkal" is szere­pelt az el lopott tárgyai között. 7 4 Romhányban „öt vörös pamukkal szö­vött vánkos" olvasható egy 1820-ban összeállított kárlistán. 7 5 Az endre­falvai leány „4 tömőt vánkust ünneplő pamukos borítással" kapott az 1841-ben történt kiházasítása alkalmával. 7 6 A gyolcs, a karton, a perkál és a kanavász huzatú párnákra a 19. század elejétől vannak adataink. A kisterenyei juhász a zsidó kereske­dőtől ellopott gyolcs további sorsáról azt vallotta 1805-ben: „Ött rőff tsepegtetett Gyolts, amellyet a feleségem két vankus hajnak elrontott". 77 A romhányi mészárostól „Három fehér petyegetett gyolcs vánkos"-t foglaltak le 1820-ban. 7 8 A kanavász, perkál, karton huzatú párnák a polgárságnál, a neme­seknél, a földbirtokosoknál voltak inkább ismertek, de a paraszti réte­geknél is megtaláljuk. A nagybárkányi uradalom gazdatisztjének „3 vánkus Pöhöllel teli, új fehér perkál czihával Slingöltek" szerepel a lefoglalt tárgyak listáján 1831-ben. 7 9 Ruff Ferenc nézsai uradalmi va­dász 1830-ban összeállított hagyatéki leltárában „2 Tarka kanavász 29

Next

/
Thumbnails
Contents