Zólyomi József: Herencsény története - Nagy Iván Könyvek 2. (Balassagyarmat, 1998)

A CSALÁDOK TÖRTÉNETE

Fentebb már szóltunk arról, hogy a források segítségével nyomon követhető utolsó közel háromszáz esztendőben, több olyan job­bágy, zsellér, nemes, cseléd, stb. lakott Herencsényben, akik csu­pán néhány esztendőt töltöttek a faluban, jobb megélhetés remé­nyében más településre költöztek. Az összeírásokból, anyaköny­vekből több mint háromszáz olyan családnevet gyűjtöttünk össze, akik csak rövid ideig vállaltak munkát, letelepedést Herencsényben. A rendelkezésünkre álló adatok segítségével csu­pán 53 családnál vállalkozhattunk arra, hogy az egymást váltó nemzedékeit figyelemmel kísérjük, ahol lehetett, leszármazási táb­lázatukat bemutassuk. Az adatokból arra következtethetünk, hogy a falu gazdasági-társadalmi viszonyai nem kedveztek jelentősebb számú törzslakosság kialakulásának és megtartásának. Ez okok alapján igazat adhatunk a surányi körjegyző 1908-ban megfogal­mazott véleményének: „Heréncsény község azon szerencsétlen községek közé tartozik, hol mindenféle idegen illetőségű egyének letelepednek a község meghallgatása nélkül." 206 A változó összetételű törzslakosság mellé, 1900-1945 között és a második világháború után is sok új családfő települt Heren-csénybe elsősorban házasodás révén. 1900-1945 között települt a községbe: Bendiák Mihály (1904), ­Bucsánszki Gyula csizmadia Terényből (1910), - Gyurovics Fe­renc Mohoráról (1904), - Hoffman Sándor Bér községből (1881), ­Magyar Pál Oroszlánosról (1920), - Ottmár Mihály kovács Szügy­ből (1906), - Paulik Mihály Surányból (1920), - Szlobodnyík Já­nos Kutasóról (1900), - Viktor István Rimócról (1892), - Vraskó Márton Szandáról (1918). A második világháború után az újonnan betelepültek száma je­lentősen megnövekedett, akik elsősorban házasság révén kerültek a községbe. Az alábbiakban e családneveket mutatjuk be, feltüntetve, hogy mely utcában laknak, hányan viselik a családnevet és honnan költöztek a faluba. A névsort az 1996. évi népesség-összeírás alapján állítottuk össze. Ambrózi, Lisznyai u., 1 fő, - Balassagyarmat Babcsán, Petőfi u., 7 fő Bagyal, Béke u., 3 fő, - Magyarnándor

Next

/
Thumbnails
Contents