Zólyomi József: Herencsény története - Nagy Iván Könyvek 2. (Balassagyarmat, 1998)

A CSALÁDOK TÖRTÉNETE

OLÁH CSALÁD A név Ola, Olah, Ollah, Ollach, Oláh alakban fordul elő forrása­inkban. Az 1715. évi összeírásban találkozhatunk először a család nevével: ekkor György és Mihály 9-9 köblös földön gazdálkodott. 1720-ban már csak Györgynek volt meg a kilenc köblös szántó­földje. Az 1728-as összeírásból azt is megtudhatjuk, hogy György egy negyedtelkes gazdaság művelője. 1750-ben Pál szerepel az adózók listáján, ekkor 13 kereszt rozst termelt. Az anyakönyvek 1753-ból őrzik az Oláh nevet: ekkor Erzsébet ment férjhez Sencz Jánoshoz. Egy évvel később Mihály kötött há­zasságot Herencsénybe, feleségével Farkas Annával Liszkó­pusztán lakott. Származásukra csupán két adat utal: István, aki Teplánszki Katalint vette el feleségül 1795. II. 8-án és Albert, aki 1788. VIII. 3-án Liszkai Judittal házasodott össze, Sipekről (Nógrádsipekről) származnak. Arra nincs adatunk, hogy a név ko­rábbi viselői honnan származnak. Csak feltételezhetjük, hogy ők is Sipekről költöztek a faluba. ' 1770-ben Berényi Gábor birtokán két féltelkes (Pál, János) job­bágy és egy zsellér (János) Oláh családfő élt. Az 1771. évi felmé­résben Pál, Ádám, János neve szerepel, mind a hárman jobbágyok voltak, mindegyik tartott kettes ökör és lófogatot, tehenet, 1-2 ser­tést. Berényi Miklós 1808-ban részletesen összeíratta herencsényi birtokát és a rajta élő jobbágy és zsellér családokat. A két urbáriális házhelyen az alábbi Oláh nevűek laktak: István, féltelkes: „Magá­nos fiatal, házas ember, gazdasszonyságát özvegy anyja viselé, vonó marhája 2 ökör, 2 ló." József, háromnegyed telkes: „Magános fiatal, házas ember, gazdasszonyságát özvegy anyja viseli, vonómarhája 2 ökör, 2 ló. Juhokat szokott tartani, most 15 darab juha van összességgel." Mihály egész telkes: „Ennek felesége, há­zas fia és két fiú gyermekei vágynak. Vonó marhája most a szülés szűkiben 2 ökör, 4 ló. Juhai összességgel 20 darab. Méhese va­gyon, üressen áll. ... Zsellér, egyszersmind kerülő maga házában Oláh Lőrintz." 199 1828-ban Mihály és István továbbra is a jobbágyok között szere­pelt, de József már zsellértelken élt. Egy évtizeddel később (1838) három helyett már négy Oláh családfő gazdálkodott jobbágytelken:

Next

/
Thumbnails
Contents