Zólyomi József: Herencsény története - Nagy Iván Könyvek 2. (Balassagyarmat, 1998)

NÉPMOZGALMI ADATOK

4, 3, 6 fő lakott egy-egy házban. Négy családban 7-en, míg egy családban 8-an laktak együtt. Mi lehetett az oka annak, hogy egy-egy jobbágy házban több személy lakott együtt mint a zselléreknél? Tudjuk, hogy 1848-ig (a jobbágyfelszabadításig), a jobbágyok az általuk művelt telkiföldeknek nem tulajdonosai, hanem csak használói voltak. Ha a földesúri szolgáltatásoknak (robot) nem tettek eleget, ha a földet nem művelték meg kellően, az uradalom más családot ültethetett a jobbágygazdaságba. A földbirtokostól még arra is hozzájárulást kellett kérni, hogy a gazdaság későbbi irányításához vöt fogadjon házához. A vőállítási kérelmet ugyanis csak akkor írta alá, ha a leány leendő férje szorgalmas, dolgos ember hírében állt, aki a földet rendesen megműveli, a szolgáltatásokat időben teljesíti. A jobbágyok használatában lévő földeket a gyermekek között felosztani, abból több önálló gazdaságot létesíteni nem lehetett. Ezért a gyermekek, ha megházasodtak, kénytelenek voltak a szülői házban maradni, a gazdálkodás munkafolyamatában részt venni. A zsellérházhelyekhez telkiföldek (szántó, rét, legelő) nem tartoztak, a legtöbb faluban egy pozsonyi mérő (600 • öl) földet kaptak, vagy kisebb területű irtványföldet foghattak fel művelésre. A zsellércsaládoknál a föld összetartó ereje - mivel nem volt - nem érvényesülhetett, a megházasodott fiú igyekezett minél előbb elhagyni a szülői házat, hogy mint cseléd, napszámos a faluban vagy más településen, szerény házat építsen fel családjának. A zsellérházak többsége - már mérete miatt sem - több generáció együtt tartására, megélhetésének biztosítására nem volt alkalmas. Ezért a zsellérek házában mindig kevesebb lelket találtak az összeírok, mint a jobbágyoknál. Két példán szemléltetjük, hogy egy-egy jobbágyházban kik laktak és milyen rokonsági kapcsolat volt közöttük 1841-ben.